Harmincöt éves a Rulett

Veszprém - Idén ünnepli fennállásnak harmincötödik születésnapját az öt tagú, bulizós, mulatós, hangulatos és szalonzenét játszó Rulett együttes.

Deák Dóra

A hetvenes évek közepén alakult veszprémi székhelyű Rulett együttes fellépéseit a sokrétegűség, kiforrott színpadkép, dinamikus előadásmód jellemzi. 

Tagjai - Jády Péter - zenekarvezető, basszusgitár, Kalocsai László - gitár, Gubicza Péter billentyűs, Horváth Zoltán - dob és Solymosi Sándor - trombita - képzett ének- és hangszertudással rendelkeznek, az együttes minden korosztály zenei ízlését igyekszik kielégíteni.  


Az együttes minden korosztály zenei ízlését igyekszik kielégíteni
(Fotó: Gáspár Gábor)


- Öt évtized slágerei szerepelnek a repertoárunkban. Ebbe beletartoznak az 50-es, 60-as évek zenéi, a rock & roll, valamint a beat-korszak, a 70-es, 80-as évekre jellemző hazai és nemzetközi diszkóslágerek, továbbá a jókedvhez nélkülözhetetlen mulatós zenék is. 

Játsszuk például a Beatles, a Rolling Stones, Santana, az Omega, az Illés, a Bikini, az Edda, Charlie, a Hooligans vagy Zséda egy-egy fülbemászó slágerét is  -sorolja lelkesen a zenekar trombitása, Solymosi Sándor, akitől megtudom, számos hazai és külföldi fellépés, tévés szereplés, koncert áll a hátuk mögött. 

Megalakulásuk óta folyamatosan fellépnek hazai és nemzetközi bálokon, esküvőkön, családi és baráti összejöveteleken, egyetemi szakesteken, céges rendezvényeken, falunapokon és utcabálokon, de például a Lovassy gimnázium, a közgazdasági vagy ipari szakközépiskolai szalagavatója is elképzelhetetlen a zenekar nélkül.  

- Számos neves előadóval szerepeltünk már egy műsorban, például a Lorddal, a Bikinivel vagy az Irigy Hónalhmiriggyel, és mi zenéltünk Gönczi Gábor, valamint Batiz András esküvőjén is - teszi hozzá büszkén Sándor, majd Kalocsai László veszi át a szót, aki elmondta, hogy saját hang és fény berendezéssel rendelkezik az együttes. 

Egy-egy fellépésüket pedig sztárvendég szokta színesíteni. A hangért és a fényekért, valamint, hogy minden rendben legyen a koncert alatt, Horváth Miklós és Kiss Dávid technikusok felelnek. 

A zenekar tagjai ősszel és tavasszal próbálnak heti egyszer.  

- Mindenki megtanulja az aktuális számnak a részét otthon, így a próbán már csak összejátsszuk. Igyekszünk ráérezni, hogy melyik az a szám, amiből sláger lehet. 

Most például Michael Jackson-számokat fogunk felvenni a repertoárunkba - fűzi hozzá László. 

Végül a tagok elárulták, minden fellépésen a maximumot nyújtják, hiszen az a céljuk, hogy az emberek jól érezzék magukat a koncertjükön, mert számukra a taps, a közönség szeretete a legnagyobb elismerés. 


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!