Már nem hiszünk?

Egy 1997-es és egy 2007-ben készült, 14, illetve 17 országra kiterjedő reprezentatív felmérés alapján megállapítható, mondta, hogy a vallási reneszánsz elmaradt szinte mindenütt. Nem teltek meg 1989 után a templomok hívőkkel, a gyóntatószékek még kevésbé, nem tartanak sokkal több gyermeket keresztvíz alá. 

Ugyanakkor a kommunista diktatúra évtizedeiben a durva propaganda, üldözés és erőszak sem tudta megsemmisíteni a kereszténységet, maga esett bele a vallásnak ásott sírba, ahogy a közmondás is fogalmaz. 

Napjainkban két országban, Csehországban és a volt Kelet-Németországban erős ateizálódás figyelhető meg. 

Persze a vallásosság tartalma más-és más, mutatott rá. Vallásos egyértelműen, aki rendszeresen templomba jár, gyakorló keresztény, gyermekét egyházi iskolába íratja, de a vallásszociológia vallásosnak tekinti azt is, aki megkeresztelt, aki hívő, de nem tart kapcsolatot az egyházzal, viszont imádkozni szokott, azaz a maga módján vallásos. 

Nyugat- és Észak-Európában is jellemző, hogy szétválik az intézményes vallásosság és a privát vallásosság.

A felmérések szerint erősen vallásos országok közé tartozik Románia, Moldávia, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia, Litvánia és Ukrajna, a felerészben vallásosak közé pedig Magyarország, Szlovénia, Bulgária. Kiugróan emelkedett a vallásosság Ukrajnában, Romániában, Szlovákiában az utóbbi 15 évben. 

Szólt az előadó az egyházak és a vallásos emberek külső társadalmi megítéléséről is, amely szerint a hívőket a világ szolidárisabbnak, empatikusabbnak, a házasságban hűségesebbnek tekinti, és úgy gondolja, hogy nagy szükség van az egyházi intézményekre, különösen az öregotthonokra, kórházakra, a keresztény sajtóra. 

Valamint a többség elvárja az egyházaktól, hogy nyilvánítsanak véleményt társadalmi, erkölcsi, szociális kérdésekben is. Ez a jövőre is iránymutatást adó bizalmat jelez, összegezte a szociológus.