A minyonok mindent vittek

Gügyögtek, vihorásztak, halandzsáztak, csetlettek-botlottak, de muszáj volt szeretni őket. És így voltak jók. A titkukkal együtt.

Mígnem aztán egy teljes mozit szántak a készítők a kétbalkezes kis fickók történetének, amiből kiderül, hogy a minyonok mindig is itt voltak a földön, és több gonosztevő annak köszönheti szomorú végét, hogy a minyonok megpróbálták követni. Mert küldetésük az, hogy a leggrúsabb gonosztevőt szolgálják.

Persze ez csak részben igaz, mert hát szívszorítóan éheznek a szeretetre, és mire megtalálják a világ legrémesebb bűnözőnőjét, rá is jönnek, hogy a gonoszságnak is vannak határai – de hát a poént nem lőhetjük le.

Mindenesetre a bolondos kis fickók nem veszítettek varázsukból azzal, hogy titkukra fény derült, a forgatókönyvírók pedig, jó érzékkel a hatvanas évekbe helyezve a történetet, számos alkalmat adnak a felnőtteknek is az „aha”-érzésre és olyan rejtett poénokra, mint a kamu Holdra szállás vagy az a sok rettenetes trapézgatya és barkó a Bond-filmek hőskorából.

Hogy a minyonok mennyire népszerűek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hazai mozikban a film látogatottsága rekordokat döntött, az előzetes várakozás megelőzte a sokat emlegetett A szürke ötven árnyalata című moziét is.