Belföld

2010.02.19. 19:49

Hitelkényszer a megyei önkormányzatnál - Egymilliárd forint hiányzik

Veszprém - Nehéz helyzetben van a megye legnagyobb munkáltatója. A néhány híján háromezer embert foglalkoztató megye csütörtökön elfogadott költségvetésének végrehajtása sokaktól kíván lemondást.

Győrffy Árpád

A  megyei fenntartásban működő közel ötven oktatási, szociális, közművelődési és egészségügyi intézmények már az elmúlt években is spóroltak. Néhány esetben az intézmény megszüntetése volt a válasz, máshol saját bevétellel, vagy máshonnan áttett pénzzel foltozzáka hiányokat. A színháznál például 90 miilióval lesz  kevesebb a központi támogatás, amit a kiadások 60 milliós csökkentésével ellensúlyoznak.

Emiatt a legtöbb helyen számítani lehet a színvonal csökkenésére.

A szigor és takarékosság nem elég

A megyei önkormányzat eladósodása egyértelműen növekedett az elmúlt négy évben. Miközben elfogyott a Balatontourist eladásából származott bevétel, a ciklus elején kibocsátott kötvénycsomag adósságállománya a svájci frank árfolyamának függvényében változik, a múlt év végén 6 milliárd 77 millió forint volt, derül ki egy, az idei költségvetéshez készített háttéranyagból.

Mint pénteki számunkban röviden már olvashattak róla, a megyei önkormányzat Fidesz-KDNP-s többsége 14,5 milliárd forintos kiadási és bevételi oldallal elfogadta az idei költségvetést. A városoktól átvett középiskolákra, a saját oktatási, szociális, egészségügyi és közművelődési intézményekre, valamint az önkormányzat hivatalára vonatkozó gazdasági terv közel egymilliárd forint körüli működési hiánnyal számol.

Az előterjesztést szóban is kiegészítő Lasztovicza Jenő elnök az állami finanszírozás csökkenésében és a feladatok növekedésében látja a gondok legfőbb okát. Mint elmondta, az idén a megye 2 milliárd forinttal kevesebb állami forrásra számíthat annál, mint amennyit 2006-ban kapott. Ezzel szemben erre a ciklusra plusz hat intézményt kaptak a települési önkormányzatoktól működtetésre.

- A tavalyi évet még megúsztuk komolyabb hitel nélkül, de az idei év már katasztrofális lesz. Ismerve az ingatlanértékesítési lehetőségeket, nagyon nehéz lesz megteremteni a fedezetet az egymilliárdos működési hiány finanszírozására. A kormány döntései alapján nagyon jelentős forráskivonás történik, miközben voltak közalkalmazotti, köztisztviselői béremelések is - mondta.

Az elnök szerint a beterjesztettnél megbízhatóbb költségvetést a hivatal már nem tudott összeállítani.

A hivatalos előterjesztés is nagyon kritikusnak ítéli meg a helyzetet. A működés feltételeit az idén csak rendkívül szoros gazdálkodással lehet biztosítani. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy a költségvetési szervek a költségvetési kereteiken belül gazdálkodjanak, a kiemelt előirányzatokat, a költségvetési rendeletben megfogalmazott szabályozást az önkormányzat folyamatos finanszírozási egyensúlyának érdekében betartsák. A megyei önkormányzat az intézményfenntartói kötelezettségének ebben az esetben tud eleget tenni, és ez lehet a biztosítéka a költségvetés végrehajtásának.

Ugyanakkor azt is kilátásba helyezik, hogy a korábbi évekkel ellentétben az idén komolyabb hitelfelvételre lehet szükség. Bármekkora költségvetési szigor és takarékosság mellett is kétséges, hogy a 2010. évi gazdálkodást a bevételek növelése és a kiadások átcsoportosítása mellett hitelfelvétel nélkül végre lehet-e hajtani. 2009 folyamán négy alkalommal összesen 16 napra kellett a likvid hitelből igénybe venni, átlagosan 13 061 000 forint erejéig. Ez várhatóan 2010-ben gyakrabban és huzamosabb ideig fog megtörténni. A minél kedvezőbb hitelfelvétel érdekében meg kell versenyeztetni a pénzintézeteket az esetleges igénybevétel előkészítése érdekében.

A baj nagyságát mutatja, hogy az önkormányzat helyzetére tekintettel még a kötvénykibocsátásban közreműködő bank is részben visszavonulót fújt, idén eltekintenek a tavaly  alkalmazott ügynöki díjtól, annyit várnak el,  hogy a megye egymilliárd forintot náluk helyezzen el betétként meghatározott kamattal.

A könyvvizsgálói vélemény is megállapítja, hogy a költségvetés felhasználási terve minden hónapban hiányt mutat. Az önként vállalt feladatok abszolút értékben csökkentek, rögzíti, hogy a tavalyi 5,5 százalék helyett az idén a kiadások 6,3 százalékát ezek teszik ki. Ugyanakkor dicséri a költségvetési rendeletnek azokat a pontjait, amelyeket a gazdálkodás szigorítása érdekében hoztak.

- Amit lehet, minden intézmény megspórolt. Bízom benne, hogy a költségvetés tartható lesz. Ha ezt az évet túléljük, a következő könnyebb - lesz  fogalmazott Lasztovicza Jenő.

A turisztikán spóroltak

A megyei közgyűlés 23 igen, 8 nem és 5 tartózkodó szavazattal mondta ki a csürtöki ülésén a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal jogutód nélküli megszüntetését. Az indok a költségvetés különösen nehéz helyzete volt.

A megyei önkormányzat turizmussal kapcsolatos kötelező feladatai ellátására 1997-ben létrehozott intézmény folyamatosan gondoskodott a turisztikai kiadványok megjelentetéséről, a kiállításokon, vásárokon történő nonprofit bemutatkozások teljes körű lebonyolításáról. Részt vállalt a turisztikai információs tevékenységben, szervezte és koordinálta az ország legkiépítettebb megyei tourinform hálózatának tevékenységét.

A költségvetésében biztosított önerő felhasználásával - és az elnyert pályázati támogatásokból - mintegy 820 ezer példányban kiadványokat jelentett meg. A május végégig tervezett feladatokat elvégzik.

 

A napokban több köztisztviselő ismerősöm  megrótt, mert szerintük ellenük próbálom hangolni a közvéleményt. Egyébként is, miért turkálok a zsebükben?!

Nem az ő zsebükben turkálok, hanem a közös pénzünket szerentém máshol látni. Végre le kellene  zárni azt a korszakot, amelyben szerzett jogokra hivatkozva többet vehet ki valaki a közösből az őt megilletőnél. Akkor is, ha a nevünkben megszavazzák nekik, ahogy a megyei képviselők is ellenszavazat nélkül támogatták a plusz pénzt a hivatal 89 dolgozójának, ráadásul a "kötelező" majdnem dupláját. Az önként adott 15 millió annyi, amennyit a turisztikai hivatalon spórolnának. De lehetne belőle az iskolákban festés, új WC-kagyló, jobban záró ablak, vagy támogatott szakkör, sportkör, kirándulás is. Mert ez szolgálná a közösség  érdekét.

Győrffy Árpád

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!