Belföld

2009.01.05. 03:27

Mentés a vékony jég alól - képgalériával!

<b>Zánka</b> - A jégről mentést gyakorolták és mutatták be a média munkatársainak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és a Pest megyei Kutató-Mentő Szolgálat szakemberei.

Kiss Nikolett

A zánkai ijfúsági centrum kikötőjében minden úgy ment, mintha élesben történt volna: búvárok a jeges vízben, vízi mentők, a melegítéshez, újjáélesztéshez szükséges kellékek pedig a parton. Szerencsére azonban csak egy ambubabát mentettek ki a jég alól ezúttal a gyakorlat ked- véért a szakemberek. 

Bagyó Sándor,
a vízi mentők balatoni szakszolgálatának elnöke elmondta: szerencsére nem sokszor kerül sor éles bevetésre. Tavaly és tavalyelőtt is mindössze egy-egy eset történt a Balatonnál, egy jégvitorlázót és egy korcsolyázót kellett kimenteni. Kiemelte: nagyon fontos a megelőzés, az, hogy állandó tájékoztatással az emberek tisztában legyenek a jég éppen aktuális állapotával. 

Ha mégis megtörténik a baj, az adott ember sokktűrő képességétől függ, meddig marad életben. Van, aki három percig bírja, de tavaly egy korcsolyázó fél óránál is többet, egy jégvitorlázó pedig húsz percnél hosszabb időt tartózkodott a vízben - mindketten túlélték.

A vízimentők egyébként ilyenkor készenlétben vannak, a tó teljes területén összesen hat emberrel. Ez azt jelenti, hogy ezeknek az embereknek az autójában van a jégről mentéshez szükséges felszerelés, de a most velük gyakorlatozó budapesti kollégák is odaérnek egy órán belül a tóhoz. 

A munkát karitatív módon végzik. Bagyó Sándor elmondta azt is: mivel az emberek az ilyen balesetek láttán először a tűzoltósághoz fordulnak, ezért ezen a héten a marcali, siófoki, keszthelyi, badacsonytomaji és a fűzfői tűzoltóságnál is közös gyakorlatot tartanak.

Nézze meg a mentésről készült képeket itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!