Balatonfüred

2014.08.15. 18:08

A közlekedők biztonságáért - új gyalogút egy eddig kritikus szakaszon

Paloznak - Mindennél fontosabb a biztonság, hangsúlyozta Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője egy a község belterületi része és a Balaton-part közötti kritikus útszakasz gyalogjárdájának felavatásánál pénteken.

Győrffy Árpád

A biciklisek által is használható aszfaltozott utat és az előzményeket Czeglédy Ákos polgármester mutatta be. A tervezés és engedélyezés éppen tíz évvel ezelőtt történt, de a megépítésére egészen mostanáig nem jutott pénz. A most 25 milliós költséggel megvalósított járdaszakasz eleje a község belterületi határán a Balaton utcához, a szakasz vége Paloznak külterületén a Vöröparti sorhoz csatlakozik. A nyomvonal külterületen halad.

Czeglédy Ákos (balról) és Kontrát Károly a nemzetiszínű szalag átvágásával felavatta az új gyalogutat (Fotó: Győrffy Árpád)

A fejlesztés a település strandra illetve a kempingbe irányuló gyalogos forgalom biztonságossá tétele mellett biztosítja Paloznak kerékpáros úthálózatának a Balatoni kerékpárútba való bekötését is. Biztonságossá teszi a 71 számú főút keresztezését azzal is, hogy a közúti híd alatt, a Lovasi-séd medre melletti területen vezeti át a nyomvonalat, így nem kell szintben kereszteznie a gyalogosoknak és kerékpárosoknak a 71.számú főutat.Az út több kritikusabb pontján, így a főút alatti átkelő szakasz mindkét végén napelemes működtetésű közvilágítást is kialakítottak. Burkolati jelek felfestésével a csatlakozó utaknál is felhívják majd a közlekedők figyelmét a gyalogútról esetlegesen érkezőkre. Mostanra gyakorlatilag csak egyetlen igazán kritikus pontja maradt a község és a part közötti szakasznak, a falu alatti fénysorompós vasúti átjáró. A továbbiakban itt is valamilyen biztonságos megoldást szeretnének kialakítani a gyalogosok számára. Ehhez Kontrát Károly is segítséget ígért.

A beszédek után a polgármester és az államtitkár a nemzeti színű szalag átvágásával hivatalosan is átadták a közlekedőknek az utat, majd maguk is végigsétáltak rajt, hogy a másik végponton pezsgős koccintással is felavassák.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!