Több évtizedes viszálykodás Isten vörösberényi házának birtoklásáért

A vörösberényi templomnak a 11–12. században már állnia kellett, mivel az újkori sekrestye alatt megmaradt temetőrészen a feltárt sírokból 10. és 11. századra utaló, úgynevezett S végű hajkarikák kerültek elő. A Szent Márton tiszteletére épült vörösberényi templom említésével 1290-ben találkozunk először. Ez a templom festett kazettás, sík mennyezetű volt. A gótikus átépítéséről nincs adatunk, de feltehetően a 14–15. században került erre sor. A (gótikus) sekrestye ebben az időben lett része a templomnak.

A dunántúli reformáció egyik fő terjesztőjének Dévai Bíró Mátyást tartjuk, kortársai magyar Luthernek is nevezték. 1552-ben Veszprém török kézre került, majd 1567-ben Vörösberényt is elfoglalták a török csapatok. A sanyargatott nép az új hitben keresett vigaszt. 1618-ban Vörösberénynek már református lelkésze, prédikátora volt. Ettől kezdve a templom további sorsát az határozta meg, hogy melyik felekezet birtokolta.

Királyi rendeletre a katolikus megújhodás, az ellenreformáció harcos szerzetesrendjét, a jezsuitákat telepítették Veszprémbe, a veszprémvölgyi apácák gazdátlanul maradt birtokába 1638. március 15-én. A vörösberényi plébániában fellelt 1646–66. évi urbárium név szerint sorolta fel a jobbágyokat. Berényben 24 egész és 12 féltelkes jobbágy volt. A jezsuiták földesúri hatalmukra hivatkozva 1700. június 16-án császári katonaság segítségével visszafoglalták a reformátusoktól a vörösberényi Árpád-kori templomot. Ekkor a falu lakosaitól írásbeli nyilatkozatot vettek, hogy a templomot, a plébániaházat és az iskolát a katolikus vallásnak „önként” örökre átadják. Ez felgerjesztett egy 73 évig fennálló viszálykodást a templom birtoklásáért, ami némelykor heves gyűlölködésbe is torkollott. Ezekben az években épült a sekrestye, s valószínűleg a lerombolt oltárokat is helyreállították.

A közelmúltban példaszerűen újították fel a nagy múltú templom tornyát és tetőzetét (Fotó: Bándi László)

A kikényszerített szerződés viszonzásaként fogalmazódott meg – 1706. március 21-i keltezéssel – Bercsényi Miklós falunak adott menlevele. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1707. szeptember 5-én a kurucok a jezsuiták birtokait lefoglalták. A szabadságharc hanyatlása után 1713-ben a jezsuiták újra átvették a birtokot. 1721 júliusában a vármegye részéről vizsgálták ki a vörösberényi helyzetet. A 75 éves berényi tanú azt vallotta, hogy a faluban református lelkész működik, a katolikus hívek száma kevés, mindössze 6 személy.

1737 körül a reformátusok hozzáláttak a templom restaurálásához, igyekeztek azt minél jobban átalakítani, miközben állandó perlekedés folyt a tulajdonjog miatt. Megváltoztatták az ablakokat, leszedték a kereszteket a toronyról és a tetőről. 1739-ben a reformátusok templomukat és temetőjüket védelmi okokból lőrésekkel ellátott magas kőfallal vették körül, azzal a céllal, hogy ha kell, fegyverrel is megvédjék jogaikat. Ez az ideiglenes helyreállítás 1745-re készült el, a kórus festett deszkájának egykori felirata szerint („Tiszteletes Nemzetes Szentpéteri József Uram Prédikátorságában Anno 1745 die 9. juli”). 1749-ben a lőréseket – felsőbb utasításokra – befalazták, és csak a műemléki restauráláskor bontották ki újra. Ezek az okleveles adatok cáfolják azt a közhiedelmet, hogy a vörösberényi református templom középkori vár, illetve erődtemplom volt.

1748-ban a templomért folyó harc látszatra egy kicsit nyugvópontra jutott, amikor a jezsuiták Loyolai Szent Ignác tiszteletére Berényben kis kápolnát építettek. Itt rendszeres lelkipásztori munka folyt. Egy 1758. szeptember 17-én kelt jegyzőkönyv feljegyzéséből megtudjuk, hogy a győri jezsuiták úriszéke egy gyűlést tartott Vörösberényben az ott épített kastélyban. Így ekkor már állt a katolikus rendház a mai formájában. 1773. július 13-án a jezsuita rendet feloszlatták, és a királyi kamara vette kezelésbe a birtokot. A rend eltörlésével nyugvópontra jutott a templombirtoklásért hetven évig tartó küzdelem. Ezután a templom végleg a reformátusoké maradt, mert minden felszólításnak, erőszakos kisajátításnak ellenálltak. A reformátusok ettől fogva békében birtokolják a templomot.

1785-ben a református egyház újra kérelemmel fordult a vármegyéhez a templom renovációja végett. A templom felújítását 1789-ben fejezték be. A műemléki helyreállítást 1967-ben Schőnerné Pusztai Ilona építészmérnök tervei szerint végezték. Az úrasztalát, a szószéket és a Mózes-padot díszítő széki mintázatú terítőket a '80-as években az Almádiban működő kézimunkakör szorgos asszonykezei készítették.

A közelmúltban példaszerű felújításra került a nagy múltú vörösberényi református templom tornya és tetőzete.