menhely alapítvány

2018.02.26. 08:54

Átlagosan 90 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága

Átlagosan 90 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban a hétvégén - válaszolta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója hétfőn.

Az igazgató az MTI érdeklődésére elmondta, ez az arány a fővárosban valamivel alacsonyabb volt, 85 százalékos kihasználtságról kaptak információt, míg néhány megyében (Heves, Tolna, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok) minden fekhelyen aludt valaki.

Hozzátette, a segítő szervezetek ha kell, pótágyakon vagy plusz matracokon helyezik el a rászorulókat. Az ellátórendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy befogadja azokat, akik kénytelenek éjszakájukat az éjjeli menedékhelyeken tölteni – hangsúlyozta.

Közölte azt is, a diszpécserszolgálat a 24 órában működő a krízisautót, az utcai szolgálatokat küldi ki a nehéz helyzetben lévő emberekhez, akik segítenek az elhelyezésben, és takaróval, élelmiszerrel látják el azokat, akik nem fogadják el a szállások nyújtotta lehetőségeket.

A rendkívüli hidegre tekintettel a Menhely Alapítvány egy plusz krízisautót is működtet az éjszakai órákban, hogy minél több ember kaphasson szakszerű segítséget.

Jelezte, a fővárosban 19 szállásnyújtó intézmény 1972 hellyel várja a segítségre szorulókat, országosan pedig csaknem 4500 hely áll rendelkezésre éjjeli menedékhelyeken.

A Menhely Alapítvány diszpécserszolgálata folyamatosan fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről a +36 1 338 4186-os telefonszámon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában