Zánka

2015.07.15. 13:43

Halásznapok Zánkán

A Balaton-part egyik legjelentősebb kulturális, idegenforgalmi programjává nőtte ki magát a most kilencedik alkalommal megrendezett zánkai halásznapok.

Napló-információ

A sok látványosságot, sziporkázó ötletet magukban foglaló események már pénteken kezdődtek, írta a Naplóban Vida András. Ekkor nyitották meg Bereczky Kálmán családi kiállítását, majd a Kalotaszeg magyar néprajzi vidékének történetéről hangzott el előadás. Ezt követte a jól sikerült táncház.

A legtöbb meglepetést a szombat hozta. No, nem az volt az igazi újdonság, hogy a horgászverseny résztvevői ezúttal is soványka eredménnyel zárták a versenyt, hanem a 100 Folk Celsius együttes nagyszabású koncertje Eszményi Viktória közreműködésével. Amíg a gyerekek a vidám dalokat hallgatták, a felnőttek a kirakodóvásár standjai közt vagy a veszprémi állatkert bemutatóján tölthették idejüket. Közben a helyi szakácsok délre elkészítették a hatalmas kondérban a hamisítatlan zánkai halászlevet.

Eszményi Viktória Zánkán
Archív fotó: Vida András

A hal úszni kíván, tartja a mondás; a vendéglátók gondoskodtak arról, hogy senki se maradjon szomjan. Mint már hagyomány, borversenyt is rendeztek. A szakemberekből álló zsűri órákon át kóstolgatta a környékbeli gazdák tavalyi termését. Sűrűn koccintgattak, s vidám hangulatban bizonyára meg is hozták a döntést, ám erről lapzártáig nem kaptunk eredményt. Késő délután igazi néptánckavalkád szórakoztatta a vendégeket a strand előtti parkolóban hat órakor kezdődött a látványos halásznapi felvonulás. Több ezer hazai és külföldi turista nézte végig a 300 táncos színpompás menetét.

Az esti gálaműsor a szabadtéri színpadon a legkisebb táncosok műsorával kezdődött, majd a Magyar Tenger pávakör tagjai népdalcsokorral szórakoztatták a közönséget. A spanyol vendégszereplésre készülő zánkai felnőtt-táncegyüttes fergeteges bemutatóval lepte meg a közönséget. Az est szenzációja a finnországi Tamperéből érkező Kontavarvas táncegyüttes vidám bemutatója volt. Az együttes hazájában elnyerte a legjobb amatőr tánccsoport címet. A szombati program halászbállal ért véget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!