Veszprém

2015.05.20. 18:17

Bemutatkoznak a növendékek

Veszprém – Az idei tanév versenygyőzteseinek hangversenyével kezdődött a huszonegyedik Csermák-napok.

Marton Attila

A zeneiskola épületének felújítása miatt ezúttal a Simonyi Zsigmond Általános Iskola aulája adott otthont a hangversenynek, amelyen az idei tanév legeredményesebb növendékei, így a nívódíjat szerző és a megyei, regionális és országos versenyeken arany fokozatot elérő tehetségek léptek fel. Az ifjú művészeket a szaktanárok és a tanszakvezetők javaslatai alapján választották ki. A műsorban összesen tizenkét produkciót hallhatott a közönség: egy énekduett és két gitártrió mellett több szólóhangszeres növendék is fellépett: a fiatal tehetségek zongorán, fuvolán és hegedűn is játszottak, valamint magánének tanszakos tanulók is bemutatkoztak.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében kiemelte, a Csermák-napok a veszprémiek számára ünnep, ugyanis olyan különleges produkciókat hallhatnak, amelyekre máskor nincs lehetőségük.

Uher Bertalan, a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola intézményegység-vezetője érdeklődésünkre elmondta, a felújítás miatt idén rövidebb, háromnapos lett a programsorozat, emiatt szűkíteniük kellett a korábban megszokott kínálatot.

A Csermák-napok szerdai megnyitója után csütörtökön délután kisiskolásoknak szerveznek hangszerbemutatót, Kacsóh Pongrác János Vitéz című daljátékából adnak elő részleteket a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság színháztermében csütörtökön 17 órától. Az óvodásoknak pénteken délelőtt a városi művelődési központ régi épületében tartanak hangszerbemutatót, a rendezvény pedig a hagyományokhoz híven a Csermák gálahangversennyel zárul pénteken 17 órakor. A Lovassy László Gimnázium tornacsarnokában rendezett gálán átadják az év tanárának és növendékének járó, a tantestület által megszavazott Csermák-díjakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!