Veszprém

2014.02.05. 16:05

Kétmilliárd forintos fejlesztés a lakótelepen

Veszprém – A fejlesztés elemeit Brányi Mária alpolgármester ismertette.

Marton Attila

A tervek szerint felújítják a Városi Művelődési Központot: többek között akadálymentesítik az épületet, megújulnak a vizesblokkok és a fűtésrendszer, liftet szerelnek be, valamint új színpad- és hangtechnikát is beépítenek a nagyteremben, emellett napelemeket helyeznek el az épület tetején – mondta kedden a alpolgármester.

Több közterület is megújul: a Kálvin János parkban közösségi teret alakítanak ki és megújítják a sétafelületeket, a Táborállás parkban burkolattal látják el a gyalogutakat, a Halle utca ötös számú épület közelében felújítják a sportpályát és a játszóterek melletti sétányokat, valamint befejezik a KRESZ-pálya felújítását. A Haszkovó utca 18. előtti kereskedelmi egységeket is felújítják.


A fejlesztésről Brányi Mária alpolgármester tájékoztatta az érdeklődőket. Több közterület megújul (Fotó: Zwicker Tamás)


A projekt kiemelt elemeként elbontják és újjáépítik a Ringató óvoda épületét. Ha az új épület beváltja a hozzá fűzött reményeket, a város valamennyi óvodáját hasonló rendszerben építhetik újjá. Az építkezés idejére tíz csoportnak, csaknem 250 gyermeknek kell ideiglenesen elköltöznie.

A projekt bemutatása után a lakossági fórumon a parkolási problémákról, a VMK-ból kiszűrődő zajról és a városrészben bezárt rendőrőrsről – amely a Stromfeld utca 9-ben nyílik meg újra – is kérdeztek a lakók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!