Telekom-Szeged: zseniális második félidő

2017. május 20., 16:28 szerző: B. Virág Rita fotós: Penovác Károly
komment
Veszprém - Ellentétes félidők után a zseniális második játékrészben nemcsak ledolgozta hátrányát a Telekom Veszprém, hanem hat gólos előnyt harcolt ki a szerdai visszavágóra a trónkövetelő Mol-Pick Szeged ellen a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjében.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A bajnoki címvédő, Telekom Veszprém alakulata utoljára szerepelt a 2016/17-es szezonban hazai pályán. Ez azt is jelentette, hogy több játékos is utolsó alkalommal élvezhette a mintegy ötezer hazai fanatikus buzdítását.

Chema Rodriguez biztosan távozik, de meg nem erősített információink szerint feltehetően Gulyás Péter sem játszik többet a Veszprém színeiben. Rajtuk kívül Javier Sabate is utoljára irányította hazai pályán a csapatot.

A tréner a találkozó előtt tizenöt játékost íratott be a jegyzőkönyvbe, Gulyás Péter és Chema került a kispad mögé, hogy végső esetben beugorjanak.

A vendégeknél benevezte Pastor edző Alen Blazevicet, azonban a hírek szerint leszakadt a jobb mellizma, kérdés volt, hogy így, miként tud teljesíteni. A szegediektől Gorbok hiányzott még, sérülés miatt.

A bajnoki döntő az idén két mérkőzésen dől el, tehát a Telekom feladata az volt, hogy minél nagyobb előnyt szerezzenek a szerdai visszavágó előtt.

A veszprémi szurkolók hatalmas transzparenssel készültek, „Köszönjük játékosainknak és edzőinknek a 4. BL Final 4-t! Hajrá Veszprém” - olvashattuk a feliratot.

 

A kezdődobást a klub sportigazgatója, egykori veszprémi klasszis, Eklemovic Nikola végezte el kisfiával.

Bodó bombája nyitotta meg a találkozót, majd Thiagus Petrus gyors lerohanásával már 2:0-ra vezettek a szegediek. Kallman kiállítását követően továbbra is várni kellett az első hazai találatra, Sulic próbálkozását Sierra védte. A következő lerohanás végén azonban a horvát már nem hibázott (6. perc: 1:2).

Sierra ihletett formában védett, ráadásul Schuchot Gaber megrendszabályozása miatt – nyakon ütötte a kékmezest – két percre kiállították. Balogh hetesével 1:4 állt az eredményjelzőn.

 

 

Csak Mikleren múlt, hogy nem nőtt tovább a különbség. Sabate edző a 10. percben látta elérkezettnek az időt, hogy magához rendelje övéit, ugyanis a pályán lévők alig-alig jelentettek veszélyt a szegedi kapura.

A 11. perc végén Ugalde szépített, és Mikler is bemutatott több fantasztikus bravúrt, de Kallman ziccerével már nem tudott mit kezdeni (13. perc: 2:5). Lékai érkezett, aki azonnal góllal mutatkozott be ráadásul Gabert ki is szórták róla, s újabb Mikler-védés után Ugalde góljával már 4:5-re állt a meccs.

Nem sokáig örülhettünk a felzárkózásnak, mert a 17. percben újra hárommal ment a trónkövetelő (4:7), sőt Bodó szerencsés találatánál, 4:8-nál Sabate kikérte második idejét.

 

 

Hiába üvöltött teli torokból tanítványaival Sabate, a veszprémi támadójáték továbbra is vérszegény volt, Sierra pedig minden próbálkozásnak elállta az útját. Balogh újabb büntetőjére Nagy válaszolt viszonylag gyorsan (5:9).

Egyszerűen semmi sem sikerült a házigazdáknak, Sierra elképesztő formában védett, az újonnan érkező Dragan Gajicnak is Fortuna segítsége kellett a gólhoz (26. perc: 6:10). Ez a találat viszont mintha lendületet adott volna a Telekomnak, s Ugalde ziccerével háromra csökkent a differencia. Gajic második találatánál pedig szinte felrobbant az aréna.

Sulic feleslegesen reklamált, két percet kapott érte.

35. perc: Palmarsson találata nyitotta meg a második játékrészt, azonban Obranovic gyorsan válaszolt. Hiába szerzett labdát Iváncsik, Sierra ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta.

40.perc: Iváncsik hozta fel egyre csapatát, Nagy pedig egyenlített (37. perc: 11:11). Kallman ziccerére is a veszprémi csapatkapitány válaszolt, s most már fej-fej mellett haladtak a csapatok (40. perc: 12:12).

45. perc: Thiagus Petrus vágta arcon Lékait, amiért két percre leült, Nagy viszont eladta a labdát, s a szegediek Sostaric góljával visszavették a vezetést. Nilsson kapott szenzációs passzt Palmarssontól, majd Mikler védett, s az újabb bakonyi támadás végén 44 perc után először vezetett a Telekom Lékai betörésével, (14:13). Blagotinsek érkezett a védelembe, Nagy pedig pihenőt kapott. Balogh negyedik hetesét is bevágta a 45. percben. 

49. perc: Ilic hosszú idő után tért vissza a pályára, s hozzá is szólt a rangadóhoz, és Mikler is kottából olvasta a Tisza-parti próbálkozásokat. Ilic újabb átlövésével először vezetett kettővel a Veszprém, sőt Gajic ziccerével már három volt a különbség (48. perc: 17:14). A hajrára Lékai góljával érkeztünk el, s a szegediek 18:14-nél kénytelenek voltak időt kérni.

55. perc: A hajrára Lékai góljával érkeztünk el, s a szegediek 18:14-nél kénytelenek voltak időt kérni. Palmarsson jókor villant, Bodó viszont már az ötödik találatának örülhetett (53. perc: 19:16). Gajic az első bakonyi hetest biztos kézzel vágta Sego kapujába, majd Terzic kapott két percet. A megítélt hetest Alilovic kivédte.

Az utolsó öt percet Palmarsson bombája vezette fel, Lékai indulásával pedig már hatra hízott az előny (22:16). Sostaric szépített, a veszprémi gépezet azonban precízen robogott tovább. Indul a busz – zengte a veszprémi közönség, majd felharsant a „Sose lesztek bajnokok!” rigmus is. Egy perc maradt, Nagy megráncigálta Skubét, amiért ki is küldték. Az utolsó másodpercekben már nem esett több gól, így 23:17-es győzelmet ért el a Telekom, ami megnyugtató előny a szerdai visszavágóra.

Telekom Veszprém-Mol-Pick Szeged

23:17 (8:10)

Veszprém, 5000 néző. V.: Herczeg, Südi. Telekom Veszprém: MIKLER – Marguc, Sulic 1, Nagy 3, SCHUCH, Terzic, Ugalde 3. Csere: Alilovic (kapus), Palmarsson 3, Ilic 2, LÉKAI 4, Nilsson 2, GAJIC 4 (1), Iváncsik 1, BLAGOTINSEK. Edző: Javier Sabate. Mol-Pick Szeged: SIERRA – Rodriguez, Buntic, Skube, Gaber, BODÓ 5, KALLMAN 4. Csere: Sego (kapus), Thiagus Petrus 1, Balogh 4 (4), Bánhidi, Blazevic, Sostaric 1, Obranovic 1, Sostaric 1. Edző: Juan Carlos Pastor.

Kiállítások: 4, ill. 10 perc.

Hétméteresek: 1/1, ill. 5/4.

 

Javier Sabate: - Az első húsz percben is jól játszottunk, de rengeteg ziccert hibáztunk, Sierra remekül védett, aztán a félidő hajrájában közelebb jöttünk a Szegedhez, mert könnyű gólokat tudtunk lőni. A második felvonásban feljavultunk és sikerült tetemes előnyt építeni. A Szegedet ebben a szezonban eddig csak négy góllal tudták megverni, mi vagyunk az egyetlen csapat, amely ennél nagyobb különbséggel le tudta győzni. Sokan azt mondták, öreg a csapat, és mindenféle rosszat írta, s most nem tudom, ezek az emberek mit fognak mondani. Továbbra is azt mondom, minden lehetséges. Meglátjuk, mi lesz.

Lékai Máté: - Jól kezdett a Szeged az első félidőben, Sierra fantasztikusan védett, de Roli is kitett magáért. Ekkor még a támadójátékunkban voltak problémák, viszont a szünet után feljavultunk. Még jobb lett a kapus teljesítményünk, a védekezésünk, és sokkal jobban tudtuk befejezni az akcióinkat, így a Szegedet teljesen elbizonytalanítottuk. Egyetértek azzal, hogy ebben a szezonban még minden lehetséges, de ilyen szezonja még soha senkinek nem volt, ahol ennyi meccs, ennyi utazás és ilyen sok sérülés nehezítette volna a dolgát, mint a miénket. A hat gólos előny ellenére a szerdai találkozó borzalmasan nehéz lesz, ám mindent megteszünk azért, hogy ott is nyerjünk.

Juan Carlos Pastor: - Gratulálok a Veszprémnek, szerintem több gólt kaptunk, mint amit megérdemeltünk. Nagyon jó első félidőt játszottunk, több góllal is vezethettünk volna. Sajnos, amikor a Veszprém el kezdett vezetni befejeződött a meccs számunkra. Rengeteget kell még dolgozni, fejlődni, nyerni akartunk, de nem sikerült. Nagyon sokat lehet tanulni ezekből a meccsekből és jövőre ezekre építve fejlődhetünk még tovább. Összességében 14:14-ig mi kontrolláltuk a derbit, úgy játszottunk, ahogy mi szerettük volna. Most viszont nem szabad csüggedni, fel kell emelni a fejeket és dolgozni kell tovább.

Bodó Richárd: - Nagyon szomorú vagyok, az első félidőben nagyon jól voltunk, több góllal is vezethettünk volna, de a másodikban a Veszprém nagyot játszott. Készülünk a szerdai visszavágóra, mindent meg fogunk tenni, hogy nyerjünk.

B. Virág Rita

2017. május 20., 16:28 szerző: B. Virág Rita fotós: Penovác Károly

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...