Pápa

2015.08.11. 18:42

Pápára látogatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság új vezetője

Pápa - Jó kapcsolatra törekszem az együttműködő szervekkel, beleértve az önkormányzatokat is – hangsúlyozta városunkban tett látogatása alkalmával a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság új igazgatója, Dányi Béla tűzoltó ezredes.

Polgár Bettina

A városházán Áldozó Tamás polgármester, valamint Csillag István, a Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője fogadta Dányi Bélát. A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjét július 15-ei hatállyal nevezték ki erre a posztra. – A megbízásom ötéves időtartamra szól. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, igazgatóhelyettesi beosztásból érkeztem – kezdte bemutatkozását Dányi Béla. Mint mondta, pályáját 2000-ben a frissen megalakult katasztrófavédelem állományánál indította, ahol a polgári védelem területén tevékenykedett igazgatóhelyettesi kinevezéséig. Munkája során elsősorban beavatkozásokon és árvízi védekezésekben vett részt. – Közreműködtem a kolontári vörösiszap-katasztrófa következményeinek felszámolásánál, illetve 2013 márciusában Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendkívüli hóhelyzet okozta nehézségek megoldásában is – fűzte hozzá.

fotó: Vallner Bettina

Az újdonsült igazgató kiemelte: végigjárta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, valamint az alárendelt szervek telephelyeit, megismerkedett a parancsnoki karral és az ott folyó munkával. – Elődöm, a tragikus körülmények között elhunyt Németh Tamás tűzoltó ezredes egy nagyon jól felépített szervezetet hagyott maga után. A fiatal, agilis vezetői kar tagjai megértik és magukénak vallják a katasztrófavédelem célkitűzéseit, irányításukkal pedig hatékony szakmai munka folyik – hangsúlyozta a tűzoltó ezredes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!