Járvány

2020.05.19. 18:54

A Magyar Honvédség kiemelkedő szerepet vállal a munkahelyteremtésben

A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével kívánja segíteni a koronavírus-járvány idején a munkahelyteremtést a Magyar Honvédség (MH) – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MH Altiszti Akadémián Szentendrén.

Budapest, 2020. február 3. Benkõ Tibor honvédelmi miniszter beszél az Irakban szolgálatot teljesítõ magyar katonák helyzetérõl tartott sajtótájékoztatón a Honvédelmi Minisztériumban 2020. február 3-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Benkő Tibor kiemelte, hogy a Magyar Honvédség is részt kíván venni az Orbán-tervben, elsősorban a munkahelyteremtésben, ezért

az ország 25 helyszínén várják azokat a 18 és 50 év közötti állampolgárokat, akik elvesztették a munkájukat, és vállalják a 6 hónapos kiképzést.

A felvételhez a speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatra erkölcsi bizonyítvány szükséges, valamint megfelelés az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton, amely azonban lényegesen kevésbé szigorú, mint a hivatásos vagy szerződéses katonai szolgálat, illetve az önkéntes tartalékos katonai szolgálat esetében – mondta a miniszter.

Benkő Tibor ismertette azt is, hogy

az első képzések július 1-jén indulnak, az idén 3 ezer jelentkezőre számítanak, de ez bővíthető.

Az illetmény havi bruttó 161 ezer forint.

Az állást keresők a toborzóirodáknál vagy a megyei kormányhivataloknál jelentkezhetnek, az egyszerű orvosi szűrővizsgálatot követően a 6 hónap alatt alap-, általános lövész- és szakkiképzésen vesznek részt.

A fél év letelte után minden megkötöttség nélkül visszatérhetnek a civil életbe, illetve a képzés további 6 hónapra meghosszabbítható, de amennyiben alkalmasak,

dönthetnek úgy is, hogy pályájukat önkéntes, esetleg hivatásos vagy szerződéses katonaként folytatják.

A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatnál nem kötnek szerződést, de a képzés végén a katonai életre vonatkozó esküt aláírják, a hatodik hónap befejeztével pedig „kiképzett hadköteles tartalékos katonává” válnak.

Budapest mellett például Pécsen, Győrben, Szombathelyen vagy Nyíregyházán is képeznek majd speciális önkéntes tartalékosokat.

A 25 helyszín kijelölése segíti, hogy a jelentkező a lakóhelyéhez minél közelebb találja meg a képzést, bejáró katonaként.

A kiképzés szokásos munkaidő szerint történik, ebbe elsősorban az önkéntes tartalékos területvédelmi állományt vonják be.

Benkő Tibor elmondta azt is, szeretnék a legfelkészültebbeket megtartani, ugyanakkor segíteni kívánják azokat is, akik a továbbiakban polgári munkahelyen akarnak elhelyezkedni.

A keddi szentendrei feladatszabó értekezleten a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség érintett vezetői, valamint a megyei védelmi bizottságok titkárai kaptak tájékoztatást.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszél a Honvédelmi Minisztériumban 2020. február 3-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában