1 órája
Érkeznek a rövid lábúak: jön a VIII. Tacsi Tali Veszprémben
Szeptember 21-én, szombaton rendezik a VIII. Tacsi Tali Veszprémet a Kolostorok és Kertekben.
Forrás: pexels.com/Illusztráció
A megnyitó 9 órakor kezdődik, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos, országgyűlési képviselő és Halmay Gábor önkormányzati képviselő köszöntőivel, majd elültetik a „Tacsi Tali Veszprém fáját” a VKSZ Zrt. jóvoltából. Ezután Takács Krisztián rendőr törzszászlós és négylábú társának bemutatója következik, majd Czink Vivien előadása a felelős állattartásról. Az érdeklődők a Veszprémi Petőfi Színház zenés produkcióját ugyanúgy láthatják, mint a geneZation csapat előadását, melynek címe: Kamaszkor szEBen. Lesz ügyességi verseny és szépségverseny, a zenei aláfestést Király Zsolt Szkíta adja dallamdob hangszerével. Sőt, Németh Nóra kisállat-fizioterapeuta is előadást tart, valamint fellép Frici bohóc és a SoulDance Táncstúdió tagjai is, és lesznek tombolasorsolások is.