José Cura negyedszer a VeszprémFesten (galéria)

José Cura napjaink egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze, aki pályafutása során fellépett az összes jelentősebb operaszínpadon, többek között Torinóban, Londonban, Párizsban, Rómában, Prágában és Bécsben is. Legemlékezetesebb alakítását 1997-ben a Berlini Filharmonikusokkal és Claudio Abbadóval Verdi Otellójaként nyújtotta, de Saint-Saëns Sámsonjaként is beírta magát az operatörténelembe. A negyedik tenorként és a 21. század operacsillagaként is emlegetett Cura több, mint operasztár: érzékeny és sokoldalú művész, aki egyszerre vezényel és énekel a koncerteken és a lemezfelvételeken.

José Curával kezdődött a VeszprémFest története. 2004-ben az akkor negyvenkét éves művész a veszprémi várban Kocsis Zoltánnal együtt lépett fel, 2010-ben Komlósi Ildikóval egy operagálán, 2018-ben pedig egy operaesten Miklósa Erikával, Rost Andreával és Ramón Vargasszal együtt. 
– Sokat köszönhetünk José Curának – mondta köszöntőjében Mészáros Zoltán, a VeszprémFest alapító fesztiváligazgatója a szerda esti koncerten. Itt érkezett meg a színpadra Cura, aki lazán, közvetlenül beszélt a kezdetekről. Húsz évvel ezelőtt felhívta őt egy ismeretlen pasi – ez én voltam, tette hozzá Mészáros Zoltán –, hogy fesztivált szervez, soha nem hallott a városról. Aztán egy csodálatos koncertet adtak Kocsis Zoltánnal a Szentháromság téren, aznap délután még esett az eső. Húsz év után újra itt vagyunk, sok minden változott azóta – folytatta Cura. Fekete, göndör fürtjei őszbe hajlottak, és közben nagypapa lett – ahogy Mészáros Zoltán is. A fesztivált szervező csapat azonban ugyanolyan profi, mint a kezdetekben.
A koncert nem szokványos módon indult, két kis dallal, egy fiatal lánnyal, Barbora Kubikovával és egy gitárral. Cura kifejezetten erre az estére, a História Kert közönségének állította össze Argentin dalok és olasz áriák című programját. A műsor első felében hazájának zenéjét mutatta be, szülőföldjének dalait meghitt kamarahangzásban. Piazzola-, Carlos Guastavino- és Alberto Ginastera-átiratok hangzottak el Bizják Dóra zongoraművész kíséretével. Dallamos, melankolikus, szelíd, szomorkás, áhítatos, lágy dalok váltották egymást az ütemesebb, táncosabb darabokkal. Csodálatosak, különlegesek, szívet-lelket melengetőek, hallottuk, éreztük – így értékelte az operaénekes is, aki folyamatosan mesélt a dalok hátteréről, kicsit magáról. Megtudhattuk tőle például azt, milyen az igazi malambo, az argentín népi tánc: macsó, pattogó, parancsoló. Tatatatam, ilyen – mutatta be.
Megérkezett az erre az alkalomra szimfonikus zenekarrá bővülő Mendelssohn Kamarazenekar, Cura elismerősen szólt Kováts Péterről és együtteséről. Ezen az estén is egymásra találtak, Cura az ének mellett ezúttal is vezényelt egy-két számot, a műsor többi részében Mario De Rose volt a karmester. 
Cura operaénekes, zeneszerző, karmester és színész, az utóbbi kettő így egyben; a kivetítőkön játékos mimikája is feltűnhetett a nézőknek. A Cura koncertjein rendszeresen részt vevők jól ismerik ezeket az arckifejezéseket.
 

A műsor második részében az operairodalom nagy áriáiból és duettjeiből válogatott az előadó. Verdi Nabucco nyitánya, majd Verdi Nabucco, A végzet hatalma, Rigoletto, Otello, Puccini Tosca operájának áriái, duettjei. Pasztircsák Polina szopránénekművész, operaénekes volt Cura partnere, korábban ünnepi gálákon már énekeltek együtt. A közönség megkedvelte a gyönyörű hangú énekest, mind az ő, mind Cura előadásait nagy bravókkal jutalmazta. Csak itt, csak most, csak nektek, először és utoljára: La donna e mobile, a mantovai herceg áriája a Rigolettóból, Az asszony ingatag.
A kezdeti hőség, forróság a koncert végére csillapodott, sőt, a szél is feltámadt. Szívünkben azonban ott maradt a melegség. Ez az este is bizonyította, hogy szükség van az operára, operagálára a VeszprémFesten. Van közönsége a műfajnak Veszprémben, sokan várják a városban, és sokan érkeznek távolabbról is, hogy világhírű művészek kiemelkedő produkcióit hallgassák. Köszönet érte.