Mihályháza

2016.03.16. 16:06

Győrszemerei tragédia – Jótékonysági est a mihályházi családért

Mihályháza - Jótékonysági estet szerveznek a két hónappal ezelőtti győrszemerei tragédia során elhunyt mihályházi férfi családjának támogatására.

Polgár Bettina

Fodor Veronika, a Mezőlaki Arany János Általános Iskola Mihályházi Tagintézményének vezetője, a rendezvény egyik szervezője a Napló megkeresésére elmondta, baráti összefogás vezetett el a jótékony célt szolgáló kezdeményezés alapötletéhez. – Egy összetartó helyi baráti társaság tagjaiként felmerült bennünk az elhatározás, hogy odaállunk az elhunyt családja mellé. Úgy gondoltuk, a bevételtől függetlenül is jóleső érzés lesz számukra, ha tudják: Mihályházán összefognak értük – hangsúlyozta Fodor Veronika.

A rendezvényt március 19-én, szombaton 16 órától a mihályházi iskola tornatermében tartják, melyet a tankerület térítésmentesen bocsátott a szervezők rendelkezésére. A jótékony célt szolgáló eseményen részt vesz a Barátok Közt című sorozat sztárja, R. Kárpáti Péter, színpadra lépnek a Malomsoki Menyecskék, a Nyerő Hatos, a pápai Vadvirág Néptáncegyüttes, a kemeneshőgyészi Lesz-Vigasz népdalkör, valamint Papatyi Tóth Tünde, Horváthné Szabó Andrea és Bertalan Tamás énekesek. Fellép még Dancs Fruzsina operaénekes, a mihályházi asszonykórus, továbbá a helyi Rezeda Néptánccsoport.

A jótékonysági est idejére a szervezők a tornaterem bejáratánál becsületkasszát helyeznek el, az ebben összegyűlt összeget pedig a mihályházi család támogatására fordítják majd.

Hárman meghaltak a győrszemerei balesetben

Mihályháza egy emberként áll a gyászoló család mellett

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!