Lombard Pápa

2010.11.04. 09:55

Lombard Pápa: a Vasas legyőzése a feladat, tét a helyezés

Pápa - A Vasas együttese látogat a Perutz stadionba szombaton a Monicomp Liga 13. fordulójában. A délután négy órakor kezdődő találkozón sem lehet más a Lombard Pápa célja, minthogy folytassa jó sorozatát.

Sikos Gábor

Ha a tabellára tekintünk, akkor ismét rangadóra készülhetnek a pápai drukkerek, hiszen nyolcadik helyen álló csapatukhoz a pontvadászatban kilencedik Angyalföldiek látogatnak. A vendégeknek nem lesz könnyű feladatuk, hiszen úgy tűnik riválisuk, elkapta a fonalat.

- Úgy érzem, hogy jó formában van a csapat, Zsinórban nyertünk három mérkőzést, ez pedig nagy önbizalmat adhat nekünk. Persze azért tisztában vagyunk azzal, hogy a Vasas az egy masszív, jó csapat, ahol edzőváltás történt, és ezért a játékosaik biztos, hogy plusz motivációval lépnek majd pályára ellenünk. Itthon nagyon szeretünk játszani, hazai közönség előtt jó is szokott lenni a játékunk, bízom benne, hogy ez három ponttal fog párosulni – mondta el Gyömbér Gábor, a pápaiak középpályása.

A győzelem fontosságát Véber György is hangsúlyozta, hiszen ez a csapat bajnokságban elfoglalt pozícióját döntően befolyásolhatja majd. Siófokon megtették az első lépést a középmezőnytől történő elszakadáshoz, a mostani mérkőzés után akár a dobogót is ostromolhatják majd.

- Véleményem szerint most fog majd szétszakadni a mezőny, és reményeim szerint véglegesen. A Vasas közvetlenül mögöttünk áll 16 ponttal, ha legyőzzük már hat lesz a különbség. Az Újpest idegenben játszik, az MTK nehéz meccse jön, szóval most tudunk majd ellépni a 8 helyezettől hat-hét pontokra, ami már megnyugtató lehet, és a tabella első felében tudunk tanyázni. Nem mellékes az sem, hogy egy győzelemmel, nagyon közel kerülhetünk a közvetlen élbolyhoz is – számolgatott a Lombard trénere.
Véber György elmondta; hogy Siófokon ugyan nem volt toppon a csapat, de ez nem is volt meglepő, hiszen nagyon komoly mérkőzéseket játszottak egy hét leforgása alatt. Most viszont egy teljes hetet tudtak készülni a szombati meccsre, ahol majd egy nagyon friss és motivált csapat fog pályára lépni a Vasas ellen.

A pápaiaknál a múlt heti keretből Supicson kívül mindenki hadra fogható. Az 1-0-ra megnyert találkozó első félidejében megsérült védő szerdán kezdte el az edzéseket, és egyenlőre kérdéses még a szombati játéka. Ám pápai részről nélküle sem lehet más feladat, mint itthon tartani a három pontot.


A két együttes által a tavalyi szezonban lejátszott mérkőzéseken összesen kilenc gól született. 2009 őszén 4-1-re nyert otthon a Pápa, a hazai gólokon Bali, Bárányos, Rebryk és Mészáros Márk osztozott. A tavaszi visszavágón pedig 2-2-es döntetlen született az Illovszky-stadionban. Akkor Abwo duplázott, míg Vasas részről Beounes és Hrepka talált a hálóba. A semleges nézők abban reménykedhetnek, hogy ez a sorozat nem szakad meg most sem, igaz a Lombard szimpatizánsok a győzelmi széria folytatásának is tapsolnának.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!