Hogyan veszítsünk ügyfelet?

Aztán a lehetőség megszűnik, gumikat a családi garázsba. Tavasszal vissza, viszi a nyári gumit, a szerelő közli, ezt nem lehet, nem tudja felrakni, mert valaki feszegette. Biztosan naív kislány, odahaza (nem volt más szórakozása, minthogy hosszú téli napokon gumikat feszegessen...) Annyira azért nem naív, hogy ne lássa át a helyzetet, bár kétségbeesésében sok mindenre képes. Másnap vissza egy határozott férfival, fenyegetőzés ügyvéddel, bírósággal, munkaügyi felügyelőséggel, még újságcikkel is.

Macsó főnök megijed, látja, hogy nincs értelme tovább hazudozni, kötni az ebet a karóhoz, hogy odahaza kislány tette tönkre a gumit, azért nem tudja azt a kolléga tavasszal felrakni a felnire. Lassan belátja, enged, ezen az üzleten ő bukik: fizet egy gumit. Egy nem elég, mondják neki, minimum kettő kell, egyforma elöl-hátul. Morcos, morog, kedvességnek, mosolynak nyoma sincs, még ő kérleli a távozókat, ne menjenek bíróságra, munkaügyi felügyelőségre. Ugye, most minden rendben van?
 
Naív kislány messziről kerüli ezt a céget és tanulságul, meg önmaga megnyugtatására elmeséli egy-két embernek: csak ezzel a gumissal ne kezdjen! Tanácsra újabb próbálkozás. Ez is ismert, jó nevű gumis, jó helyen. Kedves kiszolgálás, körbeugrálás, mindezt olcsón és gyorsan, pillanatok alatt, előre bejelentkezve, időpontra érkezve, hosszú várakozást megspórolva. Már nincs gumi feszegetés (hogy kísértés se legyen...), téli-nyári felnik fel, le, csavarozás, centírozás, krétával jelölés, melyek voltak legutóbb az első, melyek a hátsó keréken. Készen van, lehet indulni.
 
Új kocsi, más, mint a korábbi, más a kerék is, a gumis ugyanaz. Az acél felnikre ő ajánlja a téli gumit, a középkategóriás megfelel. A szerelők barátságosabbak és beszédesebbek, mint valaha: ej, de szép kocsi, nagyon jól áll, sokáig szép lesz, örülni fog neki. Dísztárcsa is jár az új kocsihoz? Ez igen! Igaz, hogy ennyi pénzért már dísztárcsát is adhatnak..., jegyzik meg. Naív kislány elájul a kedvességtől, megtévesztő a szemfényvesztés. A ragyogó nyári alumínium felnikkel minden rendben, csilli-villi, de újra jön a tél, gumikat az otthoni garázsból elő. Mint mindig, most is pillanatok alatt cserélik a felniket: kész, lehet indulni. Kislány nézi és hiányérzete van. Hol vannak a dísztárcsák?  kérdezi. Biztosan otthon, a garázsban, mondja szemrebbenés nélkül a jó nevű, ismert szerelő.  Hozza vissza és felrakjuk!
 
Kislány hazamegy, de már hazafelé, az úton tudja, a garázsban nincs, nem is volt dísztárcsa. Családtagokkal ugyan átkutatja a garázst, a lakást, felhívja az ismerősöket, tehetetlen dühében, elkeseredettségében ők is csak azzal vigasztalják: hallottak már olyan esetről, hogy a gumiszerelő lenyúlta a dísztárcsát. Mások azzal segítenek, hogy közlik, nem kell dísztárcsa, jobb ez így, télen így egészséges, legalább kifolyik belőle a hólé... Nem kell másnak mondania, ő is tudja, hogy hibázott: nem ellenőrizte tavasszal a dísztárcsákat és fél év után már nem reklamálhat.

A következő tavaszon nem próbálkozik ezzel a gumissal. Marad a szervíz, az évek óta ismert autószerelő. Ha megtenné, ha nem bánja, ha belefér az időbe... Megteszi.
 
Tanulság: Legyünk óvatosak a gumi szerelőkkel! És csak bizakodni tudok, hogy a jó nevű gumis cégek is levonják az esetekből a tanulságot. Az én bizalmamat mindenesetre elvesztették.