Kultúra

2015.01.16. 18:05

Vendégsarok: Neveda Amália, a VMK igazgatója

A magyar kultúra napja nem tartozik a hivatalos ünnepek közé, de a magyar emberek számára évről évre egyre fontosabb ennek megünneplése.

1989 óta ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Talán ezen az ünnepen keresztül is sikerül felhívni a figyelmet, felkelteni az érdeklődést a művészet, irodalom, muzsika, színház iránt. Január 22-e környékén nagyobb hangsúlyt kapnak a kulturális rendezvények ország szerte. Nem lehet ez másképp Veszprémben sem a Városi Művelődési Központban.

Évről évre mindig nagy figyelmet szentelünk ennek a rendezvénynek is. Intézményünk hitvallása, hogy a kultúra mindennapi életünk szerves része kell, hogy legyen. Ennek az érzésnek a megalapozását már egészen kisgyermekkorban el kell kezdeni, hogy mire felnőtté vállnak, a kultúrára, a kulturáltságra való igényt magukénak érezzék és ezt tovább is tudják adni. Ebből a szempontból a felelősségünk óriási. Mint intézménynek tárt karokkal kell várni a pici gyermektől a nyugdíjas korosztályig mindenkit. És hogyan? Mi módon? Mindegyik korosztályt meg kell szólítanunk az őket érdeklő programokkal, rendezvényekkel, hogy aktív használói legyenek a művelődési háznak és aktív befogadói a kultúrának.

A kultúra mindazon ismeretek, értékek, reflexek, viselkedési modellek és sémák, szokások és hiedelmek összessége, melyeket az egyén az őt felnevelő közegben, a szocializáció során részint megfigyelhető, részint észrevétlen módon elsajátít. A mi feladatunk ezeknek a reflexeknek, viselkedési modelleknek a tudatos és észrevétlen megismertetése. Az idei évben a Városi Művelődési Központ a magyar kultúra naphoz kapcsolódó rendezvényeit január 21-én tartja, a Dózsa György utcai épületünkbe. Az egész délutánt átölelő programokra ismételten a sokszínűség lesz jellemző: irodalom, népművészet, zene. 16 órától Bodosi György (dr. Józsa Tivadar) íróval Németh István Péter költő beszélget. Bodosi Györgyöt 90. születésnapja alkalmából köszöntjük. Első könyvéhez az előszót Illyés Gyula, a harmadik kötetéhez Horváthy György volt munkatársunk írta. Németh László bíztatta, hogy írjon esszéket. Pécselyen él és ott volt nyugdíjazásáig háziorvos.

A kulturális sokszínűséghez tartozik a zene is, mely szintén megjelenik a kultúra napi programjainkban. Íródott egy musical Gizella és István címmel, melynek zeneszerzője a Passauban élő Stefan Daubner. Veszprémben ebből a műből mutatnak be két dalt, Gizella és testvére Henrik dalát. Az esti koncert pedig a színházteremben a Kávészünet együttes lesz, akik attól igazán egyediek a mai zenei életben, hogy egyszerre nyújt kulturális élményt és szórakoztató kikapcsolódást az egyre népesebb közönségnek.

Megzenésített verseik színes skálán mozognak.

Szeretettel várunk minden kultúra barátot január 21-én a veszprémi Városi Művelődési Központba!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!