''Felesleges volt ez a munka''

Mint elhangzott, a film elejére még nem került fel az ismertető szöveg, amit a klub háziasszonya, Farkasné Molnár Csilla tolmácsolt a jelenlevőknek: „Módszeres keresztényüldözés folyt 1945-től egészen 1990-ig, a rendszerváltásig. Hazánkban 1945 után a keresztény egyházak és a vallásosság az egyik első számú ideológiai ellenséggé lépett elő, mert évszádos beágyazottsága veszélyeztette a materialista-ateista ideológia egyeduralmát.

Rákosi uralma alatt a katolikus egyházi személyek több mint kétharmada, a kádári Magyarországon közel fele szenvedett el évekig, néha évtizedekig is tartó meghurcoltatást. 1945 és 1989 között összesen 439 pap és 245 szerzetes került börtönbe, internáló táborba.”A Balázs Béla-díjas alkotótól, Varga Ágotától bravúr volt, hogy sikerült megszólaltatnia az egyházi vonalon dolgozó egykori, magas rangú tartótisztet, aki korántsem volt olyan őszinte, mint azt elvárta az ember.

Nevét – családja kérésére - nem árulta el, s előszeretettel beszélt arról, hogy mennyire szeretett írni, már mint jelentéseket, és ezeket értékelni. Arról egy szó sem esett, hogy mindezért háborogna a lelkiismerete, mivel közvetve, közvetlenül emberek életét nyomorította meg, tört ketté pályafutásokat. A III/III-as ügyosztályon belül az ő feladatuk az egyházi reakció elhárítása volt. Pontosabban a papi munka befolyásának gyengítése, az egyház tömegekre való hatásának csökkentése, nehogy megrendüljön az emberek hite a szocializmusban.

A lejáratásban nem válogattak. Akit lehetett zsaroltak, akit nem, annak mondvacsinált ügyet akasztottak a nyakába, csak hogy önként vonuljon száműzetésbe. A tartótiszt csak utalt rá, hogy nőügyekkel sarokba szorított, csempészáruval lebuktatott egyházfiakat aránylag könnyű volt beszervezni, míg másokat fizikai megsemmisítéssel fenyegettek meg, például így: „Ledarálunk, megetetünk a halakkal!”

A filmben elhangzott, mások önként jelentkeztek arra, hogy társaikról jelentéseket írjanak, „súgjanak”. Ki is volt valójában ez a tartótiszt, aki a munkáját szakmának tekintette? Meggyőződéssel hitt a kommunista diktatúra eszméjében. És, hogy mégis miért erre a „vonalra” állt rá? Ahogy azt a hol aktahegyek mögött eltűnődő, hol a titkos találkahelyeken (folyóparton) sétáló férfi elmesélte, ő valójában papnak készült. Csakhogy amikor homoszexuális lelkésszel találkozott, amikor rájött a plébános és a házvezetőnő titkos románcára, majd apja halálakor szembesült a méregdrága temetés költségével, hátat fordított ennek a világnak. Illetve nem egészen.
Ezek után az ember hajlamos azt hinni, hogy bosszúból vállalta a besúgó hálózat irányítását, amit a mai napig nem bánt meg.

A film végén egykedvűen, fakó hangon csak ennyit mond: „Felesleges volt ez a munka.” Annyira szenvtelenül viselkedett a kamera előtt, hogy lerítt róla: a közel negyedszázadon át tartó munkásságával kapcsolatban a legcsekélyebb lelkiismeret-furdalást sem érez. Rendszerhű kommunistának tartotta magát. A hatvanas éveiben járó titokszolgát a több mint száz dokumentum filmet készítő rendező összehozta három érintett pappal, akikről az ő emberei jelentettek.

Mindannyiukra jellemző volt, hogy nem váltott ki bennük indulatot a múlt felidézése, noha éppen azzal ültek szembe, aki megkeserítette az életüket. Hivatásukból eredően megbocsátottak neki (és rajta keresztül munkatársainak), pedig a néző azt várta, hogy egyszer csak elpattan a húr bennük. A filmből így aztán hiányzott a feszültség, de a nézőkben vélhetően indulatot váltottak ki ezek a történetek, már csak azért is, mert a film főszereplője még csak bocsánatot sem kért tőlük. Ám minduntalan felmerül az igazi kérdés: mikor tisztázza végre ez az ország az ügynökmúltját? Kormányok jönnek és mennek, de a politikusok még ma is kerülik a témát. Nem véletlenül. Sokan élnek közöttünk, akik érintettek voltak abban az aljas világban.