Kézilabda

2012.03.16. 08:01

A hatodik hely elvehetetlen a lányoktól

Veszprém – A Veszprém Barabás KC első osztályú női kézilabda-együttese úgy léphet pályára pénteken 18 órakor Dunaújvárosban, hogy bármi történik, a hatodik helynél lejjebb már nem kerülhet a tabellán.

Novothny Ottó

A cél tehát teljesítve, jöhet a felszabadult játék. Noha a klubnál hallani sem akarnak erről, mégis kezdjük az előrelépés esélyeivel. A negyedik helyezett Érdnek 24 pontja van, hátralévő ellenfelei: a Fehérvár idegenben, a Debrecen otthon. Az ötödik Vác (23 pont) Győrbe utazik és a Fehérvárt fogadja. A hatodik Veszprém (22) pedig a dunaújvárosi fellépés után az alapszakaszt a hazai Békéscsaba elleni csatával zárja. A Barabás KC-nál persze mindig csak a következő mérkőzéssel foglalkoznak. – Hazai pályán rendkívül kellemetlen ellenfél a Dunaújváros – kezdte Gyurka János, a veszprémiek mestere. – Ennek ékes bizonyítéka, hogy a fehérváriakat és a váciakat is legyőzték. Egyértelműen javuló formát mutatnak, miközben rutinos játékosokat tudnak felvonultatni. Kiélezett küzdelmet várok.



– Gondolom, Bulath távozásának híre nem maradt visszhang nélkül.

– Egy ilyen esemény minden csapatnál zavart okoz, ez természetes. Nekünk az a dolgunk, hogy ezen megpróbáljunk túllépni. Profi játékosaink vannak, akik edzésmunkájukkal és mérkőzésteljesítményükkel is bizonyítani akarják, hogy mit tudnak. – Számológép van az öltözőben? – Nincs és nem is foglalkozunk ezzel. A hatodiknál rosszabbak már nem lehetünk, és Dunaújvárosban győzni szeretnénk. Kizárólag ez a tény és ez a cél lebeg a szemünk előtt. A többit majd meglátjuk. Bulath Anita (28 esztendős) a nyártól a horvát bajnok Podravka Koprivnicában folytatja pályafutását. Kétéves szerződést írt alá a válogatott átlövő. (Érdekesség, hogy Kiss Éva kapussal ketten képviselik a veszprémi színeket a németek elleni márciusi Eb-selejtezőre készülő magyar nemzeti csapatban.) A kitűnő játékos távozásának hírére azonnal megindult a szóbeszéd a megyeszékhelyen.

Barabás Árpád elnök a következőket mondta ezzel kapcsolatban: – Először is: Bulath olyan ajánlatot kapott a horvátoktól, amelynek mi a töredékével sem tudunk versenyezni, el kellett engedni. Másodszor: kétségtelen, hogy három jelentős szponzorunk sem hosszabbította meg velünk a szerződését. Ezért az önkormányzattal közösen keressük a megoldást, remélem, néhány héten belül megtaláljuk. Az egyértelmû, hogy mi csak biztos lábakon álló költségvetéssel fogunk nekivágni a következő bajnokságnak. Hogy ez mire lesz elég (a játékoskeret gyengülését, megtartását vagy megerősítését jelenti), azt nem tudom egyelőre megmondani. Nyilvánvaló, hogy olyan lufit nem fogunk felfújni, melynek kipukkanása után derül csak ki: az anyagi háttér nem volt kellőképpen megalapozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!