Küzdelmes képek

2019.08.05. 16:49

Tematikus kiállítás nyílt Kondor Béla műveiből

Lehetett volna a Kádár-kor kedvenc művésze, de nem állt be a sorba. Lehetett volna az avantgárd képviselője, de a tradíciók vonzották. Kondor Béla 41 évesen halt meg 1972-ben.

Forrás: MTI

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Kondor Béla hagyatékában számtalan felkavaró, szárnyas lényeket, repülő szerkezeteket, történelmi vagy biblia eseményeket ábrázoló kép és vers maradt fenn. Műveiből tematikus kiállítás látható a tihanyi Kogart Galériában. A kultura.hu számára Pál Amanda készített interjút a tárlat kurátorával, Marosvölgyi Gábor művészettörténésszel.

A kiállítás kurátora nem hallgatja el, hogy szerinte idő kell, míg Kondor munkáiba beleszeret az ember. Ennek oka szerinte az, hogy Kondor Béla nehezen megközelíthető személyiség volt.

Alkotásaiban lebontotta azokat az esztétikai normákat, amit az ember egy művésztől elvár: hogy legyen tetszetős az alkotás, rögtön és egyértelműen hasson az emberre. Emellett nehezen olvasható a szimbólumrendszere.

Ahhoz, hogy megértsük őt, ismernünk kell az életét. Kondor lecsupaszította az alkotás külső kérgét, és inkább az alkotás folyamatára helyezte a hangsúlyt, gyakran a gesztus-munkákig jutott el. Emiatt nehezen befogadható.

„De tapasztaltam már azt, hogy alaptalan ez a félelem. Aki fogékony rá, az rögtön beleszeret Kondor művészetébe” – mondja Marosvölgyi Gábor, aki kitér arra, hogy

Kondor szimbólumrendszere nem igazodott a hivatalos szocreál művészeti elképzelésekhez. Nem függetlenül attól – tette hozzá -, hogy a szocreálnak nem szimbólumai voltak, hanem jelképrendszere.

Nagyon felületes, didaktikus propagandaművészet volt. Nem is tudott mit kezdeni ezzel Kondor.

„Mondhatnánk, hogy ilyen szempontból progresszív művész, de nem az volt, mivel a szimbólumait, jelképeit és inspirációit korábbi művészettörténeti korszakokból vette.

Ideológiáktól független alkotó volt, egy olyan korban, amikor mindent átitatott az ideológia. Azért vált forradalmivá, mert nem az avantgárd művészet felé ment el, hanem az archaizálás irányába.

De ez a folyamat olyan, mint egy kör: minél mélyebbre megyünk az archaikumba, annál inkább visszatérünk a személyességhez és a művészet ősi gyökereihez, ami egyfajta mágiával kapcsolatos” – fejtette ki a kiállítás kurátora, utalva arra is, hogy Kondor erről úgy nyilatkozott, hogy ő szerencsére nem modern.

Mindenekelőtt a művészet folyamatát tartotta fontosnak. Azt érezte, hogy a tradíció nagy épületéhez szervesen csatlakozik, azt építi tovább.

Az a megítélés, hogy valaki modern vagy konzervatív, egy teljesen más meggyőződésből fakad. Mindig valamilyen külső ideológia határozza meg, hogy mi számít haladónak vagy konzervatívnak. A művészet szempontjából ezek a kategóriák lényegtelenek

- érvelt Marosvölgyi Gábor, aki a kategóriák jelentéktelenségéről szólva azt is felemlegette, hogy Kondor alkotói pályája alatt a közvélemény azzal sem nagyon tudott mit kezdeni, hogy ő egyszerre több művészeti ágban is alkotott: hangszereket készített, zenélt és verseket írt.

„Kondort felületesen reneszánsz embernek szokták nevezni, mivel annyi mindennel foglalkozott. De ő korántsem a reneszánsz értelemben alkotó művész. Barkácsoló típus volt.

Levi-Strauss antropológus mondta ezt a modern emberről, mivel szerinte a 20. században kultúrát barkácsolunk össze. Kondor szó szerint és képletesen is megtestesítette ezt a típust” . jegyezte meg Marosvölgyi Gábor.

Kondor mindennek jegyében összebarkácsolt régi és új technikai dolgokat, merített a hagyományból és a technológia vívmányait is felhasználta.

A műhelyében készült szerkezeteknek – hangszereknek, repülőgépeknek – nem az volt a lényege, hogy használhatók legyenek. A konstrukció kialakítása, maga a teremtés volt számára fontos, és az, hogy a mű a lenyomata legyen a tevékenységnek.

A képei is ilyenek, érződik rajtuk az alkotás folyamata, amit nem akar elfedni egy tetszetős mázzal, ezért szinte csupaszon, nyúzottan állnak előttünk. Ez olyan nagy mértékű őszinteség, ami elsőre ijesztő lehet – hívta fel a figyelmet a kurátor.

Kondor Béla képein gyakran szerepelnek angyalok, de szeretett oltárokat is készíteni, amelyeken a szent és a profán tartalom keveredhetett egymással. Ezt a spirituális tartalmat a kortársai próbálták valamilyen ideológiához kötni, akár a valláshoz, a reakcióhoz. De az alkotásai ettől függetlenek voltak. Mindegyik egy ember hitkereséséről szólt.

Az angyal alakja eleve ambivalensen jelenik meg Kondornál. A William Blake-inspirációra született képeken sem egyértelmű a szerepe: láthatóan nem kimondottan jó és segítő lényekről van szó, akik egy másik dimenzióból érkeznek, de nem egy jobb világ képviselői.

Nincsenek a tudás teljes birtokában, inkább valamiféle közvetítő szerepük van – világított rá a Kondor Béla műveiben feltűnő különleges, szárnyas lények létezésének rejtett értelmére Marosvölgyi Gábor.

A művészettörténész a tihanyi tárlat kurátoraként arra is választ adott, hogy megtévesztőnek érzi-e a kiállítás címét, amely az utolsó ikonfestőként hivatkozik Kondorra. Mint elismeri, ez a cím megtévesztő lehet.

Az „utolsó ikonfestő” kifejezés Kovács Péter művészettörténésztől ered, és utalás Kondor Ikonosznak nevezett korszakára. Ebben az időben Kondor felhasználta az ikonok képszerkezetét, a síkszerűségét, dekorativitását, az arany hátteret, a mozaikszerűséget, rekeszes mezőszerűséget.

De ezeket olyan tartalmakkal töltötte meg, melyeket profánnak nevezhetünk – mondta a kurátor.

Ennek okának azt nevezte, hogy szerinte Kondort az örök kíváncsiság űzte. Olyan művész volt, akinek a nagy alkotókhoz hasonlóan minden művében végig kellett mennie az alkotás kalandján. Kondor így minden alkalommal megharcolt a képekért – mutatott rá a Kondor-művek vissza-visszatérően küzdelmes jellegére Marosvölgyi Gábor.

A Kondor Béla, az utolsó ikonfestő című kiállítás szeptember 15-ig látható a tihanyi Kogart Galériában.

Borítókép:

Egy látogató a Kondor Béla alkotásaiból rendezett gyűjteményes tárlaton a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumban a megnyitó napján, 2016. november 27-én. A Jelet hagyni című kiállításon mintegy száznyolcvan Kondor-alkotást mutattak be.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!