Tankok árnyékában: Külföldön hősként fogadták a megtorlások elől menekülő magyarokat

Akkoriban sokáig naplót vezetett, pontosan feljegyezte a neveket, helyszíneket, de anélkül is mindenre emlékszik. A történet közben pedig előkerülnek a fényképek is.

A zirci, dudari iskolás évek után Veszprémben tanult villanyszerelőnek, majd Budapesten a Villamos Állomásszerelő Vállalathoz került, emellett esti iskolába járt – kezdi a történetet Orémusz József.  Az Üllői úton, a Kilián laktanyával szemben ágybérlete volt – havi száz forintért. Emlékszik, aznap kevesebbet dolgoztak, három-négy óra körül mehettek az iskolába. Amikor megjelent az osztályfőnök, egyből közölte, nincs tanítás, mert Pesten lázadás tört ki, lövöldözés van. A fiatalok bementek a Hősök terére, ahol a Sztálin-szobrot épp bontották. Egy szintén zirci fiú egy teherautóra erősített kötelet vetett a szoborra, azzal akarták azt lehúzni, de nem ment. Egy másik lángvágót hozott, hogy levágják a vasakkal rögzített talprészt. Húzták, köpködtek ütötték-verték, volt olyan is, aki hazavitt egy darabot belőle. Majd valaki kiáltott: menjünk Angyalföldre! A terv az volt, hogy egy rendőrségi raktárból szereznek fegyvereket. Orémusz József is csatlakozott, azonban a rendőrök elfogták őket, felírták a személyi adataikat, végül a zirci fiatalember a többiekkel együtt az éjszakát végig feltartott kezekkel állva töltötte egy folyosón. Reggel, miután kiengedték, visszament az Üllői úti lakásba. Akkor már elkezdődött a lövöldözés a Magyar Rádió épületénél, majd a Kossuth téren. Amikor jöttek az oroszok, kinyitották a ház első emeleti ablakait, onnan dobáltak Molotov-koktélokat a tankokra, az idősebbek pedig puskával lőttek. Volt, hogy kijárási tilalom alatt átfutott a szomszédba, és észrevette, hogy lőnek rá, a golyók nyomát másnap meg is találta a falban. Mint mondja, sokszor szerencséje volt.

– Nem féltem, de visszatekintve tudom, hogy veszélyes volt. Akkor azonban a fiatalok között szégyen lett volna nem csinálni – emlékszik vissza.

A hazatérés Zircre fordulatokban bővelkedett; egy Kelenföldről induló mozdony vette fel, a masiniszta megengedte, hogy felüljenek páran a szerelvényre, a szén mellé. Amikor leszálltunk Székesfehérváron, azt hitték, kéményseprők vagyunk – meséli mosolyogva. Ekkor megállt egy teherautó, amiben többen, köztük egy osztálytársával élelmet vittek az éhező Pestre.

Orémusz József szerint, amikor a forradalom győzött, és megalakult az ideiglenes kormány Nagy Imre vezetésével, a hangulat nagyon jó volt, mindenki azt érezte, hogy a várt fordulat bekövetkezett. Nagy csalódás volt, amikor leverték a forradalmat. Fotó: Kutasi Zsófia

Pár nap múlva az osztálytárs Zircen is meglátogatta, hogy velük tart-e, krumplit, káposztát – amit ilyen őszidőben tudtak – szállítani. Orémusz József csatlakozott, azonban Budapestről visszafelé nem várta meg a teherautó, mivel éppen élelmet vitt Pestre, így végül fennmaradt a második nagy felkelésig.

– Akkor ugyanúgy dobáltuk a Molotov-bombákat. Láttam égő katonákat, azt, amikor megsérült, földön fekvő oroszokon átment a tank, vagy éppen amikor menekülés közben lőtték le őket. Nem egy oroszt eltemettünk a kert udvarában – idézi fel a történteket.

Akkor már az egész országban és Veszprémben is voltak felkelések. Zircen vers-, Szózat-szavalás volt, leverték a vörös csillagot, akik ebben részt vettek, azokat később meghurcolták.

Orémusz József szerint, amikor a forradalom győzött és megalakult az ideiglenes kormány Nagy Imre vezetésével, a hangulat nagyon jó volt, mindenki azt érezte, hogy a várt fordulat bekövetkezett. Nagy csalódás volt, amikor leverték a forradalmat.

Amikor a zirci fiatalember hazatért, a keresztapja a történtek hallatán azt tanácsolta, jobban teszi, ha elhagyja az országot. Ő ismert egy egykori Horthy-katonatisztet, aki családjával készült elmenekülni. Orémusz József velük szállt fel a zirci vonatra, amivel eljutottak Győrig, majd Mosonmagyaróvárig, onnan pedig a határ felé vették az irányt. Egy szintén zirci barátjával a határ közelében elbújtak a széna között, de nem voltak elég óvatosak, ezért két orosz katona észrevette őket. Visszakerültek Mosonmagyaróvárra, ahol alaposan kikérdezték, majd másnap reggel egy hazafelé tartó vonatra rakták őket. Azonban a vonat nem volt bezárva, így a fiatalok könnyen le tudtak ugrani az állomásról kigördülő szerelvényről. Visszamentek a városba, ahol egy kocsmába betérve megütötte a fülüket a beszélgetés, miszerint este többen terveznek Ausztria felé indulni.

– Akkor volt bátorságunk, hogy belefolyjunk a beszélgetésbe. Árucsempészek szervezkedtek, persze nem ingyen, óráért vagy pénzért vállalták a fuvart – mondja.

Egy busz megtelt a disszidáló magyarokkal. Ausztriába simán átvezették őket, ahol az első településen megálltak. Átkerültek egy nagyobb gyűjtőbe, ahol ellátták, majd pedig egy nagyobb régi orosz kaszárnyában regisztrálták őket. A teremben még ott díszelgett a felirat: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog. Több mint ezren gyűltek össze az ideiglenes állomáson. Akkor eldönthették, merre tovább: Amerika, Kanada vagy épp Belgium felé.

– A világ ott állt előttünk. Hova menjünk? Mindenki törte a fejét. Valaki azt mondta, menjünk Belgiumba. „Ha jönnek az oroszok, közel vagyunk a tengerparthoz, akkor tovább tudunk menni." Ilyen volt a gyerekész, de a gondolat nem volt rossz – emlékszik vissza Orémusz József, aki így választotta ki Belgiumot, amely második otthona lett. Az országból vöröskeresztesek érkeztek, akik megnézték a jelentkezőket és elbeszélgettek velük. Egy szerelvénnyel hétszázan utaztak el, a belgiumi laktanyában aztán orvosi vizsgálat, ujjlenyomatvétel következett, ideiglenes igazolványt kaptak, majd mindenki várta, hogyan alakul a sorsa. Iparosok, gyárosok jöttek az emberekért. Orémusz József egy plébánoshoz csatlakozott, aki fiatalokat keresett. Így került egy plébániára – oda mentek a családok, akik kiválogatták és befogadták a gyerekeket. Egy nap jött egy belga mama a lányával, a zirci fiú végül velük ment el. Később kiderült, ő került a legjobb helyre. A vallásos, jómódú és köztiszteletben álló család nagy szeretettel fogadta. Orémusz József elmondása alapján több magyart is vendégül láttak, többek között a fiatal Vásáry Tamást is, aki házi koncertet adott.

A fiatalember Zircről egy arisztokrata családba került, ahol a narancsot – melyet akkor látott először – késsel-villával ették. Új hazájában a villamosiparban helyezkedett el, végigjárta a ranglétrát, brigádvezetőként, ügyeletesként dolgozott, tanított.

Belgiumban a magyarokat hősként fogadták. Az '56-os közösség összetartott külföldön, és csatlakozott a Magyar Házhoz is. Kint már '57-től ünnepelték a forradalmat.

Orémusz József ünnepségek alkalmával számos Belgiumba látogató híres és közismert személyiséggel, politikussal találkozott, többek között Sólyom Lászlóval, Erdős Péterrel, Áder Jánossal és számos Fideszes képviselővel a Magyar Házban, melynek vezetőségi tagja.

Jelenleg kétlaki életet él, a szíve Magyarországra húzza, de Belgiumot is ugyanúgy szereti, ahol választott rokonai között egyenrangú családtagnak számít a mai napig.

Annak idején évente kétszázhetven levelet küldött haza, a történtek után azonban csak tíz évvel, 1966-ban tért vissza Zircre, a látogatásra még ma is elérzékenyülve gondol vissza. A kérdésre, hogy elégedett-e azzal, ahogy az élete alakult, annyit mond: – Ennek így kellett lenni, gondolom, meg volt írva.

1956 reménye

Szerencsésnek érzem magam, hogy nem éltem át háborút vagy forradalmat, és csak remélni tudom, hogy ez ezentúl is így lesz. Azonban nemcsak az az ijesztő, hogy nem olyan régen még hazánkban is embereket végeztek ki vagy hurcoltak meg, hanem az is, milyen közel vannak jelenleg is a háborús és feszültségekkel teli területek. Ez utóbbit pedig, ha akarnánk, sem tudnánk figyelmen kívül hagyni, hiszen a napokban is amerikai repülőgépek zajától hangos a veszprémi légtér. A hírekben pedig folyamatosak a konfliktusokról szóló tudósítások. A háborúk sajnos ma is több millió ember számára jelentik nap, mint nap a kézzelfogható valóságot. A történelemórákon gyerekként az 1956-os forradalom és szabadságharc távoli, elvont eseménynek tűnt, amit kötelező volt megtanulni, azonban a száraz tényadatokon át is érezni lehetett az akkori események súlyát.

Felnőttként pedig megérti az ember, 56 igenis jelen van a mai fiatalok életében is, hiszen az ország és a nem is olyan távoli generációk sorsát így vagy úgy, de meghatározta. A fájdalom, a csalódás, a tragédiák, a számtalan külföldre menekülő család sorsa mind befolyásolja azt, hogy ma hogyan élünk. Ez az, amire ha még kimondatlanul is, szintén évről évre emlékezünk október 23-án. Orémusz József életét az 56-os események nagyban alakították. Lehet, hogy története teljesen máshogy alakul, ha azon a bizonyos októberi napon épp nem akkor és nem ott van. A történelem közvetlenül beleszólt az életébe, mint akkor másokéba is. Ez is 56 öröksége, amit a maiak továbbvisznek, próbálják levonni a tanulságot, értelmezni az egykori eseményeket és a forradalom és szabadságharc üzenetét. 56 hite azonban mindemellett reményt, egyben erőt és bátorságot is adhat, mivel beigazolódott: a diktatúrák előbb-utóbb bizonyosan elbuknak.