Törékeny hármasság

Az euro-amerikai civilizáció lényege modellszerűen úgynevezett hármas nagy rendszerként ragadható meg. Ennek egyik eleme a társadalom, értékvilágával, érdekviszonyaival, intézményeivel és jogi, garanciális rendszereivel. Másik eleme a gazdasági-technológiai részrendszer, ami azon objektumok összességét jelenti, amelyek az emberi aktivitás révén jönnek létre. És végül a természet, amelyet Földünk reprezentál.

A hármas nagyrendszer elemeinek kapcsolata egyszerűen bemutatható. A technológiai-gazdasági részrendszer a földi erőforrások felhasználásával árukat és szolgáltatásokat állít elő, miközben termelési hulladékot juttat vissza a környezetbe. A társadalom pedig az áruk és szolgáltatások felhasználása során fogyasztási hulladékkal terheli a természetet. Jellegzetes, hogy a nagyrendszer két eleme – társadalom, gazdaság – állandó növekedést mutat.

A Föld lakóinak száma az elmúlt száz évben megháromszorozódott, a gazdaság teljesítménye hússzorosára, a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása harmincszorosára, az ipari teljesítmény ötvenszeresére nőtt, míg a „színpad”, Földünk, változatlan méretű. Ez a növekedés, kétségtelen előnyei mellett, egyre növekvő társadalmi és környezeti konfliktusokhoz vezetett. Az erőforrások nyolcvan százalékát a civilizációs társadalmak húszszázaléknyi népessége használja fel, miközben az utóbbiakban is hasonló aránytalanságok figyelhetők meg. Nyilvánvaló az is, hogy a nem megújuló erőforrások végesek, miként a környezet hulladéktűrő képessége.

Ma már egyáltalán nem elméleti a kérdés: véges rendszerben (Föld) lehetséges-e végtelen növekedés? A társadalmak zavarait figyelve, mintha érvényes lenne az a felismerés, hogy a demokratikus berendezkedés csupán a kellően kiművelt, elegendően tehetős és politikai erényekkel rendelkező közösségek fényűzése. Felkészületlen, szegényedő, norma nélküli, szétszakadó társadalmakban mindig felrémlik a tekintélyelvűség kísértése. Az „erő, a mechanikus rend, a kizárólagos illetékességtudat” kritikátlan kultusza rövid távon hozhat ugyan eredményeket, ám a tartós siker ezen az úton több mint kétséges.A globalizáció révén ijesztően naggyá, áttekinthetetlenül bonyolulttá vált és ördögi gyorsasággal változó világunkban a jövőt illetően talán könnyebb válaszolnunk arra a kérdésre, mely társadalmak nem lehetnek sikeresek a túlélésben. (A túlélés itt a hármas nagyrendszer szabályozásának és vezérlésének adott határok közötti lehetőségét jelenti.)

Ahol eltűnik a távlatos gondolkodás és rendszerszemlélet; ahol megszűnik a szociális érzékenység és a szolidaritás érzése; ahol nem lehetséges a különböző értékek együttélésének megteremtése; ahol a konszenzusteremtés helyett a konfliktusgerjesztés vágya munkál; ahol a természeti értékek megőrzése minduntalan hajótörést szenved a gazdaság növekedési és haszonmaximalizálási törekvéseinek szikláin; ahol az oktatásban a kiképzés mellett másodlagos a kinevelés és kiművelés; ahol az egyházak és vallási közösségek – a köztük lévő teológiai, dogmatikai és egyházszervezeti különbségek mellett – az ökuménia jegyében nem találják meg a közös gyakorlati cselekvés lehetőségét a krízisek enyhítésére.