Nyári emlékek

Őszi gyerek lévén a telet kedvelem jobban. A tél engedékenyebb, befolyásolhatóbb; ha nagy a hideg, felveszek egy melegebb kabátot vagy bentről nézem a kinti világot. Korán sötétedik, az embert nem nyomasztja a vágy, hogy tegyen valamit, hogy részt vegyen valamiben vagy elmenjen valahová. Nyugodtan el lehet üldögélni otthon. Ezzel szemben nyáron a nap korán kel és későn fekszik, én pedig nem szeretek „nappal” aludni, így bár megteszem, mert lusta vagyok egy kicsit, de rossz miatta a lelkiismeretem. És bár nem szeretem a tömeget, de mégis némi elvágyódással hallgatom a túlsó partról átszűrődő hangokat és nosztalgiával nézem a fesztivál fényeit.

Két okból sem tudok elmenni. Egyrészt a fiam csak öt hónapos, és nem hiszem, hogy különösebben élvezné, másrészt én sem élvezném, ezért nem mentem korábban sem. De sok emberrel együtt lenni, az már szinte olyan, mintha nem lennénk egyedül. És mivel mindenhonnan támadnak a fesztiválok és a különböző egyesülésre alkalmat kínáló események, mondhatni, tolakodnak, a békésen otthon üldögélni szerető ember lelki békéjét folyamatosan próbára teszik. Az én megoldásom annyi, hogy csak fellépni megyek. Ez a bevált módszerem. Nézni a közönséget a színpadról, együtt lenni egy térben, mégis kicsit elkülönülve. Ugyanazt hallgatjuk és élvezzük, tehát az ízlésünk hasonló lehet, mert ugye ugyanazon a koncerten vagyunk.

Néha még szívesen beszélgetnék is egy kicsit, de ez valahogy mindig elmarad. Marad a közös térben és időben való ideiglenes feloldódás. Aztán szépen mindenki megy a maga útján tovább.

Mindig az az érzésem, hogy nyáron nem történik semmi. Tavasszal zöldülnek a fák és minden virágba borul, a szerelem szinte tapintható. Ősszel lehull a levél és újra áttetsző lesz a világ. Nyáron viszont már csak nő minden, minőségileg nem változik, csak nagyobb lesz. És hát a nap Ő teljesen figyelmen kívül hagy minden illemszabályt. Folyamatosan simogat, melegít, nem lehet vele dacolni.

Ezzel is nyeri meg a csatákat, hogy rejtetten agresszív, nem letépi rólunk a ruhát, hanem fölöslegessé teszi. És még pár perc, és ott állunk fehérneműben, melynek fürdőruhává való átlényegülése megnyugtat minket, és boldogan pancsolhatunk, levetkőzve gátlást és minden mást is.

Lassan indulunk csobbanni egyet, majd egy borkóstoló norvég vendégeknek, holnap koncert és szombaton vizsga. Izgalmas lesz, még nem játszottam ezt a Ligetit, most gyakorolhatok autódudákkal és ajtócsengőkkel. Szépen kell hogy csengjenek. Szépen is fognak. Érzéssel kell nyomni. Az autódudákkal pont fordítva, ott egy kicsit erőszakosnak kell lenni.

A nyár lassan, de telik. De mivel a természet nem változik, pár hét múlva csak megint azt fogjuk észrevenni, hogy elmúlt, ami talán nem is volt.

Figula János borász, zenész