Vívás

2024.01.17. 20:38

Bajnokokat nevelnének Veszprémben

A VESC vívó szakosztályánál javában zajlik a munka. A veterán sportolók rendre szállítják az érmeket a bakonyi klubnak, azonban az egyesület most nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az utánpótlás-nevelésre.

Veol.hu

Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába Szabó-Vasas Dóra

Fotó: VESC

A vívók munkáját új edzőként Szabó-Vasas Dóra is segíti már, aki egy nagyszerű pályafutás után érkezett Veszprém városába.

– Szolnokon kezdtem a vívást, ami gyerekkorom óta fontos szerepet tölt be az életemben. Egyéniben és csapatban is voltam magyar bajnok, kadettként pedig a válogatottba is bekerültem, világkupán is vívhattam. Egerben végeztem az egyetemi tanulmányaimat, testnevelő-edzőként, és akkor már tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék majd foglalkozni – mesélte a VESC hivatalos honlapján Szabó-Vasas Dóra.

– Nagyon élvezem az edzéseket, és remélem, hogy nagyon sokat át tudok adni a következő generációnak. Sok tapasztalatot kell még szerezniük, sok gyakorlásra van még szükségük, ezeken dolgozunk elsősorban – tette hozzá a fiatal tréner.

Szabó-Vasas Dóra tanítványai eddig a Diákolimpián gyűjthettek értékes tapasztalatokat, 2024-ben pedig jöhetnek majd az újabb megmérettetések. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában