Tájékozódási futás és vizes akadályverseny

2023.06.23. 16:07

Veszprémi sikerek a középtávú és váltó ob-n

Többek között két bajnoki címet szereztek a Veszprém Honvéd (VHS) tájfutói a középtávú és váltó országos bajnokságon.

Horváth Gábor

A veszprémiek népes csapata a versenyt követően

Forrás: VHS

A nyári szünet előtti utolsó nagy tájfutóverseny hagyományosan a középtávú és váltó országos bajnokság. A megmérettetésnek idén Gánt Kőhányás nevű területe adott helyet.

A Veszprémi Honvéd beszámolója szerint az eseményt megelőző egész heti esőzés nem csak a rendezők, de a résztvevők dolgát is megnehezítette, a hatalmas sár miatt áthelyezett parkolóból már a versenyközpont megközelítése is kisebbfajta túrának számított. A szombat délelőtti selejtezők szerencsésen megúszták az égi áldást, de a délutáni döntő utolsó rajtjainak idején óriási zivatar csapott le a mezőnyre, így a célba érés is hasonlított egy Spartan versenyhez vagy egyéb vízi akadálypályához.

A nehézségek ellenére a veszprémiek kitettek magukért, sikerült két bajnoki címet, több ezüst- és bronzérmet, illetve bajnoki pontokat szerezniük.

A vasárnapi váltók már kedvezőbb körülmények között csaphattak össze, ahol a VHS több csapata ért el dobogós helyezést. 

Eredményeik, középtávú ob, N18: 3. Ódor Laura. N21: 2. Mérő Dominika. N50: 1. Wengrin Ágnes. N75: 2. Komár Béláné.

F18: 1. Bálint Gergő, ...3. Barát Miklós. F40: 2. Molnár Attila. F50: 3. Néda László. F60: 2. Egei Tamás. F70: 3. Horváth Tivadar.

Váltó ob, N14: 1. Heizer Alíz, Barát Jázmin, Gaschler Janka. N18: 1. Jávor Janka, Gaschler Emma, Engi Lilien. N20: 2. Máramarosi Anna, Lantai Lili, Ódor Laura. N165: 3. Kaszásné Boa Ágnes, Böröczkyné Makai Anna, Széplaki Erika.

F14: 2. Molnár Iván, Engi Dániel, Varsányi Ádám. F125: 1. Molnár Attila, Molnár Zoltán, Vajda Zsolt. F165: 1. Vass Tibor, Máramarosi István, Egei Tamás. F205: 3. Horváth Tivadar, Bacsó Attila, Bikki Sándor. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!