Az Építők nem volt rosszabb harmadiknál

Természetesen a már az égi pályákon játszó társakra is gondoltak az együttes tagjai. Kovács Pál gyúróra, Kaló Sándor edzőre, Jakab Istvánra, Baki Istvánra és Áment Istvánra. Volt igazoltan távollevő is. Gulyás István, aki éppen a strandkézilabda válogatottal nyert Európa-bajnokságot. Nem tudott eljönni Kalocsay Attila, Iván Sándor és Cziffrik Attila sem. A jó hangulatot Kiss Szilárd nyitó mondta teremtette meg, utalva a régi szép, sikeres évekre, a Fejesvölgy étteremben: most mindenki ihat két sört - mondta a csapat korábbi edzője, amire hangos nevetés és nagy taps volt a válasz. Majd úgy folytatta a korábbi női szövetségi kapitány, kiváló szakvezető, attól féltem, hogy nem ismerek meg majd meg mindenkit, de nem ért egyetlen meglepetés sem. Mindenki úgy néz ki, ahogy ebben a korban kell, nem csalódtam bennetek - tette hozzá derűs jó kedvvel.

Forró Ferencnek, a Veszprémi Építők SE első elnökének döntő szerepe volt abban, hogy a VÁÉV végül nem a futball, hanem a kézilabda mellett döntött az alapítás évében, 1977-ben. Egykori cége vezető társai, Igaz Endre és Fekete László nevében is mondta az egybegyűlteknek, hogy a VÁÉV napi gondjai mellett nagyon büszkék voltunk rátok, hiszen rengeteg örömöt szereztetek nekünk és a szurkolóknak az 1985-ben megszerzett első bajnoki címmel, amit rögtön a második követett.

Hajnal Csaba 39 évig építette az Építőket ügyvezetőként, aki a legnehezebb pillanatokat osztotta meg az ünneplőkkel.

- Amikor megnyertük az első aranyérmünket, a felszámoló biztos először a csapatot akarta megszüntetni - emlékeztetett Hajnal Csaba. - És akkor jött Balogh Zsigmond segítsége. A Megyei Tanács általános elnökhelyettese megszavaztatott nekünk 5.2 millió forintot, amivel megmentette a a csapatot. Ha akkor a Zsiga nem segít nekünk, ma nincs Veszprémben férfi kézilabda csapat.

Dr. Csordás József csapatorvos nagyon fontos megállapítást tett az asztalt körbe ülőknek. A mai csapat nektek köszönheti, ha nem megy nekik a játék, akkor a szurkolók az Építők, Építők hangos kiáltással buzdítják őket Európa minden arénájában. Az akkori fiatalok nevében Vitális Sándor, Nagy Károly és Róka Péter köszönte meg az idősebbeknek, hogy hasznosak voltak a pofonok, amit a fejlődésük érdekében kaptak tőlük. Vozár Tibor meghatottan mesélte, hogy Veszprém neki a családot is jelentette a kézilabdán kívül. Molnár Gyula a legkevesebb időt tölthette együtt a csapattal, de örömteli, nagyon fontos időszaknak tartotta az Építőknél eltöltött, bajnoki aranyéremmel színesített évet. Horváth Gábor és Gyurka János büszke volt arra, hogy ők az NB I /B-s Építőkből lehettek válogatottak, amit Kiss Szilárdnak köszönhettek. A jobbszélső szomorúan emlékezett arra, hogy amikor az első bajnoki címüket elbukták, ő nem tudott gólt lőni. Viszont három hetest kiharcolt, de azt kihagyták a többiek. Ekkor volt újra hangos kacagás. Pardi Károly és Ulcz László egy platformon volt abban, hogy az Építők a pályafutás utáni életükre is muníciót adott nekik a további boldogulásukhoz, akár az üzleti életben is. Salamon István úgy fogalmazott, hogy a bajnoki címnek köszönhetően további megbecsülést, elismerést is kapott Veszprémtől, hiszen testnevelő tanárként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Végh József azt szorgalmazta, hogy legközelebb ne teljen el ennyi idő az újabb találkozásig, mert bizony ő nagyon örült annak, hogy itt lehetett. Még ilyenben sohasem volt részem - jelezte meghatottan. Ezt erősítette meg Bartalos Zoltán is, aki Keller Lajos csapatkapitánnyal Németországból érkezett meg az “osztálytalálkozóra”.

A legvégén Adonyból megérkezett Czabula Ferenc, a Telekom Veszprém pilótája is, aki negyven éve balesetmentesen viszi-hozza a csapatot. 

Igazából az ország legsikeresebb, legeredményesebb klubja, akár minden évben jubileumot ülhetne, ünnepelhetne, mert ez a csapat megalakulása óta harmadiknál rosszabb helyen sohasem végzett. Ami egészen egyedülálló sporttörténeti szenzáció. Az első bajnokcsapat tagjai úgy köszöntek el egymástól éjfél körül, hogy jövőre lesz az ehhez hasonló „második félidő”.