Egy igazi spártai Szentgálról

Az első Spartan Race versenyt 2010-ben rendezték Amerikában. Az extrém akadályokkal tarkított terepfutó verseny hamar népszerű lett világszerte, és 2014-ben már Magyarországon is szerveztek ilyen viadalt. Az indulók az edzettségi szintjüknek megfelelően különböző kategóriákban és távokon versenyezhetnek. A legrövidebb a sprintszám, ahol minimum öt kilométeren legalább 20 akadályt kell leküzdeni. A super 13 kilométer hosszú, 25 akadállyal, míg a beast során legalább 20 kilométert kell futni a 30 akadállyal nehezített pályán. Létezik még az ultra beast is, ahol már 60 akadály és 50 kilométer vár a futókra.

Fehér Richárd a 30–39 évesek korcsoportjában előbb harmadik lett júliusban az Európa-bajnokságon, majd novemberben, Spártában a trifecta-világbajnokságon is felállhatott a dobogó harmadik fokára. Ráadásul 2018-ban 13-szoros multi-trifectája van, ami azt jelenti, hogy mindhárom klasszikus versenytávból (sprint, super, beast) teljesített 13 versenyt az idei évben. A szentgáli sportoló 2015-ben vett részt először Spartan Race versenyen. Az egyébként a balatonfüredi Szent Benedek Középiskolában a parképítőket tanító kertészmérnököt két diákja szervezte be, mert kellett még egy személy a csapatukba. Az eplényi verseny annyira megtetszett neki, hogy a következő évben már elkezdett járni az amatőrök között a spartanokra. 2016-ban kilenc versenyt teljesített, mert több nem fért bele az idejébe, de 2017-ben már az elit kategóriában is elindult. 2018-ra pedig már a legjobb versenyzőnek számít hazánkban a korosztályában. Mészáros László képes még hasonló teljesítményre a harmincasok között, azonban ő kevesebb versenyen indul.

Mindezek ismeretében, bár­milyen meglepő is, Ricsi egyáltalán nem edz.

Hétköznapokon a tanítás mellett fizikai munkát végez, mert van egy kertépítő vállalkozása, ahol a támfal- és sziklakert­építés és a talicskázás is ad egyfajta fizikumot a számára, ami neki elég is. Mint mondja, futóedzésekkel már nem akarja tovább amortizálni a testét. Számára a versenyek egyben az edzések is. Miután teljesítette a távot és letudta az adott versenyt, újra kimegy a pályára egy másik futamban, és megcsinálja azt másodszor, néha harmadszor is. – Nagyon sokan mondták már, hogy ez ad nekik erőt, hogy látnak engem újra kint a pályán. Belőlem merítenek energiát, mert, ha látják, hogy én többször is képes vagyok rá, akkor ők is teljesíteni akarják – meséli. Idén lényegében minden hétvégén rajthoz állt, és a tervek szerint év végére 46 versenyt tudhat maga mögött. Ezzel a tempóval úgy véli, hogy jövőre meglesz a 100. versenye is.

Ricsinek nagyon jó adottságai vannak, pedig nem az a sprinteralkat. Nem számít kiemelkedően jó futónak, mert gyermekkorában kétszer eltört a térdkalácsa. Viszont roppant kitartó, és képes egy adott tempóban futni sík terepen vagy akár emelkedőn felfelé is. Talán ennek is köszönhető, hogy a korosztályában sokszor állhatott fel a dobogóra a versenyeken, ami igazi motivációt jelentett a számára. Idén júniusban kijutott a franciaországi Európa-bajnokságra, ahol bronzérmet szerzett a 30–39 évesek korcsoportjában. Nyáron pedig eljutott ismét a verseny őshazájába, Spártába, ahol már tavaly is részt vett egy trifecta-hétvégén. A világbajnokságra 50 országból ezer versenyző érkezett.

– A görög helyszín már csak a meleg miatt is teljesen más, mint a magyar, szlovák vagy cseh helyszínek. Tavaly 34–35 fokban kellett versenyezni, idén november elején 26–27 fok volt. A sivár, kavicsos, homokos, sziklás terepen olajfák és citrusfélék között kellett futni, időnként sós vízű patakban. Voltak számomra ismerős szakaszok, de a Spartan Race elve az, hogy mindig új pályát építenek ki, és új akadályok is megjelennek. Említhetném például a twistert, amelyen függeszkedve-kapaszkodva kell előrejutni úgy, hogy közben a saját súlyunktól átfordul a fémszerkezet. Persze kombináltak rajta, mert a közepén még függőleges köteleken is kellett csimpaszkodni. Szerepelt még az akadályok között a szögesdrót alatti kúszás, voltak egyensúlyozást igénylő feladatok, mint például a gerendán homokzsák cipelése, a Herkules-akadály során pedig négy-öt méter magasságba kellett kötéllel súlyt felhúzni egy csigarendszer segítségével, majd leengedni azt.

Különböző falakat is megmásztunk, és dárdahajítás is szerepelt a feladatok között, amelyet úgy nehezítettek, hogy egy 3-4 kilós pajzsot is kézben kellett tartani – sorol fel néhány kihívást a világbajnokságról, ahol Ricsi a szombati sprinten második, a superen negyedik, a beasten harmadik lett, és végül az összetettben is a harmadik helyen végzett a korosztályában induló 138 versenyző közül. A 13 szoros trifecta teljesítése után pedig átvehette az ezért járó pajzsot is, amit Magyarországon eddig csak egyedül ő tudott megszerezni. Szerinte a Spartan Race megmutatja azt, hogy mire képes az ember, és hogy mik a határai. – Ez a verseny ráébreszt arra, hogy hol van az a pont, hogy feladom, vagy nem adom fel. Nagyon sok emberen látom a szenvedést. Férfiak, nők esetében is megjelennek néha a könnyek, de ha valaki leküzdi a fizikai fájdalmat, a görcsöket, és be tud érni a célba, akkor a végén csak az öröm marad, hogy teljesítette – vélekedik.

Ricsinek sikerült „megfertőznie” a családját is, akik nagyon büszkék rá. Anyukája részt vett már két jótékonysági spartanon, ahol nincs büntetés, ha valaki nem teljesít egy akadályt, míg az apukája kétszeres, az öccse pedig négyszeres trifectásnak mondhatja magát. Fehér Richárdra december 8-9-én, újabb kihívás vár, hiszen elindul az ultra-világbajnokságon is, amely egy 24 órás verseny, ahol szélsőséges i­dő­járási körülmények között kell egy kijelölt pályát minél többször teljesíteni. A szentgáli fiatalember bízik benne, hogy Izlandon még összejön egy triplája, és így 14 szeres trifectásként zárja az idei évet.