Tegnap, 10:00
Pápa vagy Veszprém? - Szomszédvárak vonzásában
Legutóbb Iharkúton találkoztunk, a bauxit miatt likvidált bakonyi település hajdani lakóinak szokásos évi megemlékezésén. Mert a legutóbbi exodus elszenvedői és utódaik Ady Endrét igazolják (Az élet él és élni akar), illetve helyzetük megfelel annak, amit Iharkút korábbi lakója, Bakonyi Lajos nyugalmazott főerdész, egyesületalapító elnök fogalmazott meg: Az életnek mindig van folytatása, még akkor is, ha el kellett válnunk szülőhelyünktől… Az elválás azonban nem jelent feledést; falunk velünk marad, életünk végéig.
A részletet Somfai Balázs nyugalmazott levéltáros, és ahogyan ő mondja, „honismertető” beszédéből idéztem, amit az iharkúti falunapon mondott el. Mondatai természetesen ezúttal is pontosan, a történelem folyamatába helyezve emlékeztettek a falura, mely után már a bauxit kitermelő gödröket is visszafoglalta a természet.
Mindig is azt gondoltam, hogy a levéltárosok történelmi emlékezetünk hű őrzői, és nem csupán azért, mert az írás megmarad – ahogyan a megyei levéltár szlogenje mondja. Az írás az alap, kell mellé egy nagy tudású rendszerező elme, hogy a szelekció folyamán lehetőleg minden értékes maradjon meg az utókornak, mert a múltra alapozva lehet elemezni, építeni a jelent, tervezni a belátható jövőt.
Ilyenek jutottak eszembe, amikor kezembe került a Számadás, az a köszöntőkötet, amit Somfai Balázs barátai és tisztelői készítettek a közelmúltban kedves ismerősünk hetvenedik születésnapjára.
Ahogyan a keze alól kikerülő mindenféle írásmű, természetesen barátaitól a Számadás is ugyanolyan igényességgel készült, értve ezalatt a nyelvünk szépségeit virtuózan alkalmazó kifejezésmódot, a tartalom körültekintő kiválasztását. Ezeken túl minden sort áthat a másikra figyelő baráti szeretet.
Van mit megköszönni honismertetőnknek, aki Pápán töltötte gyermek- és ifjúkorát, érezte magát kiválóan a kulturális értékekkel jól kibélelt fészekben, felnőttként pedig már Veszprém örökölt gazdagságára figyelt hihetetlen szakmai tudással, lelkiismerettel, bármilyen pozíciót is kínált számára a sors. Ebből az egyetlen mondatból az is kiderül, hogy Balázsnak esze ágában sem volt beállni a vetélkedők sorába, akik a Pápa vagy Veszprém meccset szerették volna eldönteni. Ehelyett a mai napig tagja pápai szakmai és civil szervezeteknek, például olvasószerkesztője, szerkesztője Pápa város folyóiratának (Szélesvíz), figyelemmel kísér minden változást a jelenben, de mindent tud a település és környéke múltjáról is.
Ugyanilyen, mindenre rálátó kapcsolat fűzi a megyeszékhelyhez is. Ahogy az emlékkötet előszavát és köszöntőjét író Tölgyesi József mondja kedves barátja, az évszázadok között „kalandozó” levéltáros, kutató munkáiról; „… megismerhettük a kutatás iránti elkötelezettségét: levéltárosi-történészi alaposságát, az adatok és tények tiszteletét, a szövegalkotás szakmai-tudományos minőségét, tanulmányai, közleményei forrásértékűségét vagy az összegzők tartalmi értékét.” Ami különösen érdekelte, érdekli a történelem–orosz szakos középiskolai tanárból lett levéltárost: Pápa és Veszprém utca névtani helyzete és a térképkészítés. Hogy ezekkel együtt még mi mindenre figyel, a kötetben arra is van egy elképesztő adat: 1969–2021 (ekkor jelent meg a Számadás) között napvilágot látott műveinek címjegyzéke 24 (!) oldalt tesz ki a köszöntőkötetben. Tanulmányok, cikkek, saját kutatáson alapuló forrásmunkák, javaslatok utcanévadásra, települések pecsét- és zászlókutatása, javaslatok az értéktári felvételekhez, megemlékezések Erzsébet királynétól Brusznyai Árpádig, és ki tudja, még mi minden, ráadásul a „termés” egy része túlmutat levéltárosi munkáján, készítésükre is szabadidejét használta fel, ami legalább napi 48 óra lehetett, mert másképpen hogyan jött volna létre ennyi értékes alkotás.
Nem vagyok elfogult, a Számadás átlapozása bővítette ki bennem a Somfai Balázsról kialakult képet. Hogy mindezek mellett immár 50 éve még Veszprém Város Vegyeskarához is csatlakozhatott, azt az égiek plusz áldásának tartom.