Kerek évforduló

2 órája

Jubiláltak A padlás szereplői

Pápai pedagógusokból és néhány helyi diákból álló amatőr társulat előadásában harminc éve, 1994 májusában mutatták be minden idők egyik legsikeresebb magyar zenés színpadi művét. A padlás Pápán is nagy siker lett, a musical készítői két évtized után találkoztak ismét.

Haraszti Gábor

A padlás Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese, félig musicalje. A mű egy betörés, két szerelmes fiatal és négy, a túlvilágot kereső szellem történetét meséli el. Több mint 25 előadást élt meg a darab, melyet Pápa mellett több nagyvárosban is bemutattak, mindenhol nagy sikerrel.

A padlás szereplői húsz év után találkoztak ismét
A padlás szereplői húsz év után találkoztak ismét
Fotó: Haraszti Gábor

Különböző okok miatt csak fél éven keresztül állt színpadra az alkalmi társulat, melyet Piller Károly rendező fogott össze. A csapat kiváló közösséget alkotott, ám a bemutató tízéves jubileuma óta nem találkoztak. Szabó Zsuzsanna és Vadász Krisztina szervező azonban arra gondolt, hogy a három évtizedet mindenképpen meg kell ünnepelni.

A padlás előadásaiból befolyó összeget jótékony célra fordították

Piller Károly, a darab rendezője és egyik szereplője elmondta, a ’90-es évek elején az egykori Zalka-iskola tanulóival nagy sikerrel mutatták be a Légy jó mindhalálig című darabot, és ezen felbuzdulva vágtak bele A padlás próbafolyamataiba. 

Régi újságcikkek, fotók is előkerültek a találkozón
Régi újságcikkek, fotók is előkerültek a találkozón
Fotó: Haraszti Gábor

– Egy nagyon lelkes és kedves csapat jött össze a felhívásra, hihetetlen, hogy ennek már három évtizede – mondta Piller Károly. – Sokan kérdezték, hogy mi volt a siker titka, szerintem az, hogy mi nem szereplőket, nem színészeket kerestünk, hanem karaktereket. És minden egyes szereplő egy adott karakterhez való volt. Az nem titok, hogy mi egyetlen forintot sem kerestünk ezzel, az összes pénzt, amit az előadásokért bevételként megkaptunk, egy jótékonysági gyermekalapítványnak adományoztuk, az utolsó fillérig kifizettük rászoruló és beteg gyerekek iskoláztatásával kapcsolatos költségeit – emlékezett vissza Piller Károly.

Mozgóképen is felelevenítették a próbákat, előadásokat
Mozgóképen is felelevenítették a próbákat, előadásokat
Fotó: Haraszti Gábor

Elekes Péterre a Herceg szerepét osztották, akinek bár volt némi színpadi tapasztalata, színészként addig és azóta sem állt reflektorfényben.

– Eleinte vacilláltam, hogy színészként is kipróbáljam magam, bár zenészként volt tapasztalatom, úgy gondoltam, a színpadi játék egészen más. Rövid tanakodás után végül igent mondtam, nem bántam meg, hiszen nagyon jól éreztem magam a szerepben. 26 éve költöztem el Pápáról, sokakkal nem is találkoztam azóta, de örültem, hogy mindenkit elsőre megismertem és annak is, hogy ennek a sikertörténetnek a részese lehettem – mesélte az egykori szereplő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában