Családi versek

Július 3.

Nemrég írtam a naplóban a Sziámi and Friends zenekar legutóbbi, Szeretetszédelgő című lemezéről. Többek között valami olyasmit, hogy a címadó dal nagyon megtalált, szíven ütött, merthogy szép, sőt, gyönyörű és fájdalmasan őszinte. Ettől persze még nem feltétlenül kellene jó dalszövegnek lennie, de az. Legkedvesebb versszakom belőle ez: “A szeretetbűn a legrosszabb, amibe férfi eshet, pont az okozza a legnagyobb rosszat, az teszi taccsra a lelket.” A szeretetszédelgő természetesen nem egyslágeres album, arra Müller Péter alkatilag képtelen. Az egyik legnagyobb szövegíró a rock and rollban, bár én inkább kortárs költészetnek nevezem azt, amit most már több mint negyven éve művel, az Ismeretlen katona pedig az egyik legjobb szöveg. Nem véletlen, hogy nehezen tűrtből iskolai tananyag lett. Aki nem hiszi, járjon utána, a Sziámi and Friends július 12-én fellép Budapesten a Kobuciban az Intim Torna Illegállal és a Semmi zenekarral közösen. Az meg úgy van, hogyha valaki ennyire nagyon jó, az általában erősen hat is másokra, a tehetség meg ugye utat tör, valamint szerteágazik. Előbb a hatásról.

Müller első zenekara, az URH első koncertjét Budapesten a Kálvária (akkoriban Kulich Gyula) téren tartotta egy pszichiátriai intézetben, 1980-ban. Jellemző helyszín, a lélek hálni jár. Azért jöttek, hogy eltöröljék a sapkában és sebtiben távozó hetvenes éveket, a vergődő és megszállott Európában, egy megszállott országban. Néhány megszállott ember. Energikusak voltak, szellemesek és bátrak. Tisztán emlékszem, tátott szájjal bámultunk. Ja, hogy így is lehet? Ez volt a felismerés és a hatás. Az URH páros lábbal rúgta be a barakk ajtaját. Elementáris, nyers zenével és olyan dalszövegekkel, amelyek percek alatt szájról szájra terjedtek, mint valami rock and roll fonóban. Annyira inspiratív volt az egész, hogy zenekarok sora alakult, olyan tempóban, mint ahogy a gombák a pincében. A pincékből próbatermek lettek. Valami végleg megváltozott. Kijelenthetjük hát, hogy Müller Péter hatása a magyar “popzenére” felbecsülhetetlen. Akkor most ágazzunk szerte kissé. Müllerről közben lassan kiderült, hogy remek énekes (az egyik legjobb pop tenor, akit valaha hallottam), pompás költő, kitűnő szervező, egy szeretni való, remek fickó, aki két kézzel szórja kincseit, mentor, ott van, amennyiben nagy a baj, ha kell hát apafigura, bitang jó humorral, artista és filmrendező. Ez utóbbi szakmájával kapcsolatban már többször leírtam, de most kedvem támadt megismételni. A magyar filmművészet óriási vesztesége, hogy végül nem készített nagyjátékfilmet. Bizonyítékaim is vannak rá, ennyi év távlatával is érdemes megnézni a főiskolás filmjeit. Persze soha sem késő, esetünkben pláne nem, legfeljebb valószínűleg ő lenne a világ legidősebb elsőfilmese. Kontroll Csoport, Sziámi-Sziámi, mint újabb meghatározó zenekarok, eltűnések és felbukkanások, legyenek ezek a nagy vonalak csupán. Közben “természetesen” ütik-vágják mindenfelől, ahogyan az már valóban szabad szellemek esetében, akik minden körülmények között tágan értelmezik a kultúra szót, szokásos, viszont ami nem öl meg, az megerősít, és Müller Péter a jelek szerint nagyon egyben van és a helyén is.

Aktuálisan meg az van, hogy megírta versben a családja történetét. A család, ez a címe a könyvnek, ami a minap jelent meg. Visszalát benne a sebzett ősökig, apák és anyák, nagyszülők és nagynénik, megannyi különös rokon kavarog benne és a történelemben. Müller Péter Sziámi tökéletesen uralja a nyelvet, ezt a csudás magyart, hol ironikus, hol lírai, éppen olyan, amilyennek az adott történet megkívánja. És az egész egy nagy stílusbravúr. Ráfogja persze, hogy azért a vers, mert a nagypróza nem pont az ő műfaja (azért erre még kíváncsi lennék). Szenzációs rímpárok tarkítják a meseszövést, a költemény elbeszél, a költő meg érezhetően lubickol vagy éppen meghatódik, ahogyan ez már lenni szokott. Mert élet-könyv ez a javából. Annál is inkább, mert nem “csupán” verseskötet. Jócskán merít a kacskaringós, ám fura módon mégis egy irányba mutató életműből, a tényleg legendássá vált dalszövegektől, a verses színdarabokon és a gyerekverseken át a családtörténetig, és a szerző néha jegyzeteket fűz hozzájuk, néha meg békén hagyja őket. Itt a vége most, A család egy csodálatos könyv és kész. Ja nem, beugrott még egy kép. Sziámi a kertünkben Joy Divisiont énekel, amúgy metafizikailag. Most kerek.