2024.07.09. 13:56
Áldozatunk fogadjátok! (képgaléria)
Profán hasonlattal élve Japán olyan, mint egy hullámlovas: az őstermészet elemi erőin egyensúlyoz, amióta világ a világ, virtuóz mutatványát pedig szájtátva csodálja a glóbusznyi nézőközönség. Mint mi most Takuya taikokoncertjét.
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló
A koncert fuvolaszóval indul. A finom felvezetés után Takuya szertartásosan elfoglalja a helyét a dobnál. Belerezdül a levegő, amikor a tradicionális japán ütő, a bachi nekicsapódik a hatalmas hangszernek. Utóbbi természetesen nem adja könnyen magát: Takuyának elképesztő fizikai erőt kell kifejtenie, hogy az óriási hangszer kiadja magából a hozzá méltó mennydörgő hangot. Ez az erő azonban megfontolt, már-már mozgásszínházi, akrobatikus elemekkel szinte könnyednek leplezi magát. Aztán a különböző méretű dobok basszusába a cintányérok, csengettyűk baritonja keveredik. Dobosunk boszorkányos ügyességgel bánik a kisebb-nagyobb ütőkkel. A dobokat olykor valósággal simogatja két kemény fortissimo között. A citerára emlékeztető, tizenhárom húros, pengetős hangszer, a koto szinte már sebészi finomságú mozdulatokat igényel. Tűz és víz, isteni felbőszülés és kiengesztelődés. Közben Takuya énekel-kántál, sámánként kiáltozik, a nézőtéren száguld végig, mosolyog, sőt viccelődik.
De mégis mi ez? Komolyzenei koncert? Különös performansz? Nos, mindkettő, de leginkább az, ami a taiko az ősidőkben volt: az istenek, vagy, ha úgy tetszik, az univerzum féktelen erőinek – amelyeknek megnyilvánulásait Japánban bizony nap mint nap észlelik a földrengések, a tájfunok, a cunamik és egyéb természeti jelenségek formájában – lecsillapításának szertartása. Muszáj jóban lenni a Fentiekkel, akik a feléjük irányuló tiszteletet, az egyébként csodálatos rendjébe simulást bő terméssel, az emberi minőség kiteljesíthetőségével jutalmazzák. Ha valami, Japánban ez nagyon nagy érték. Lényegében erről szól a Tanabata csillagfesztivál is, amelynek keretében sor került a koncertre. A „szakértelemért esdeklés ünnepe” alkalmából a japánok hagyományosan a készségeik fejlesztését célzó kívánságokat írnak az erre a célra készült papírcsíkokra – sokat elmond ez arról, hogy a szigetország miként vált a XX. században rakétasebességgel a világ egyik vezető technológiai és kulturális nagyhatalmává. A japán karmesterek, zongoraművészek, a XII. századi fametszetekig visszanyúló gyökerű mangák mellett a taiko is ismert már minden földrészen. Taniguchi Takuya – aki taikocsoportjával 2002-ben elnyerte a Bécsi Ifjúsági Világzenei Fesztivál különdíját – ezúttal a Luxemburgot, Rómát, Frankfurtot és Torinót érintő európai turnéjának záróállomásaként érkezett Veszprémbe. Az estet megtisztelte jelenlétével Ono Hikariko, Japán magyarországi nagykövete is.
Taikokoncert a Pannon Egyetemen
Fotók: Fülöp Ildikó/NaplóA fergeteges, őserőkkel zsonglőrködő koncert közönségét az épületből kilépve szemerkélő eső fogadta. Mivel éppen csak pár csepp pöttyözte az aszfaltot, talán nem ment füstbe az Ég ura leánya, Orihime, valamint tőle elszakított férje, Hikoboshi évi egyszeri, július 7-én esedékes találkozója. Az eső ugyanis elriasztja a szarkákat, akiknek szárnyain, mint valami hídon Orihime átkelhet Hikoboshihoz a Tejút túldolalára – így a pár várhat egy évet. Vár is, tudván: a randevú előbb-utóbb egészen biztosan létrejön. A némelykor kegyetlennek látszó, de végtelenül bölcs Mindenség gondoskodik erről.