A nyár első napja

A banktisztviselőknek kiutalt fenyvessori villa százötven méterre magasodott a vadregényes, nádasokkal és pár méteres, lagúnaszerű öblökkel tarkított tóparttól. Bárhová vetődtem életem során (ezek is Hemingway-hangzású szavak), ez a kies táj velem maradt mindörökre a kiszámíthatatlan sors jóvoltából. Ott kezdődtek és ott értek véget az akkori nyarak. 1977-ben anyám elköltözött onnan, és ez az érzés elveszett, csak pár éve lopakodott vissza az életembe. Azóta, mióta a párom déli parti nyaralójába megérkezem; a háboríthatatlan csendbe és békébe, a csivitelő madarak seregébe. Beképzelem, hogy ismerősként üdvözölnek bennünket.

A Balatonhoz ezer szállal, különösen Balatonszepezdhez kötődő Bertha Bulcsu író (1935–1997) harmadik novelláskötete A nyár utolsó napja címmel jelent meg 1968-ban. Ha ifjúkoromnak szóban forgó időszakát történetekben felidézném, valószínűleg A nyár első napja címmel gyűjteném egybe. Hogy mik is voltak ezek az évente megismétlődő napok? A vízhez vezető utcában öt család lakott állandóan, körülöttünk akkoriban még szerény, itt-ott bódéféle víkendházak bújtak meg a fenyőfák zöldjében. S amikor május második felében a hétvégeken leutaztak pesti, pécsi, győri, székesfehérvári, sőt alföldi tulajdonosaik, kitárták az ablakokat, szellőztették az ágyneműket, porolták a szőnyegeket, mi, gyerekek biztosak voltunk abban, hogy visszavonhatatlanul közeleg a valódi nyár. Ezek a készülődések jelentették az első napjait. Ma már paloták, többszintes társasnyaralók bontják meg a környék harmóniáját. A part is eltávolodott. 

A manzárdos villa neve Napsugár volt (egyik felében apám kollégája lakott a családjával), de én az emeleti terasz korlátjára egy furnérlapot erősítettem, és festékkel ráírtam: Lagúna-villa. Talán azért, mert apám az idő tájt Passuth László Lagunák című regényét olvasta. De ebben közrejátszhatott a partvonal cikcakkos rajzolata is a nádtorzsákkal és az odatévedt küszökkel, kis halakkal. Öregkorom idei nyarának első napja az említett nyaraló leylandi ciprusokkal övezett teraszán (némi túlzással a Heszperidák kertje is lehetne, ahol a görög mitológia szerint nimfák őrzik és gondozzák a boldogságot) elkerülhetetlenül kiszakított egy csíkot a múlt soha el nem homályosuló, érzelgős albumából.