Séta a virágok birodalmában

A kisprózákat, tűnődéseket, recenziókat és jegyzeteket tartalmazó kötetet a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár adta ki. A könyvpremiernek is a balatoni város adott otthont.

A kiadványt a költő elringató, melankolikus Episztola egy őszi kertből című költeménye nyitja meg. Első versszakát idézem: „Abba a régi kertbe hiába is vágynék már, / tőle kerítés választ, nem szélső virága, / ám jött velem, akár léceken túlra a köd; / mint gyóntatófülke rácsán a szó”. A kötet olyan vallomások sorozata, melyben „holt költők”, klasszikus elődök virágversei is szerepelnek. Illusztrációk. Vonzódásunkat NIP kiegészítő, magyarázó históriái teszik színes, lüktető élménnyé. Filológiai ismeretei nem csak lenyűgözőek, hanem egyszerűen kimeríthetetlenek. Eddigi monográfiái, kultúrtörténeti könyvei túllépnek modelljük, témáik keretén; az olvasó egyaránt biográfiai és bibliográfiai különlegességekkel gyarapszik. 

A költő első kötete – ekkor a balatonfüredi gimnázium tanára, könyvtárosa volt – 1988-ban Virágnyi világvég címmel jelent meg. Mostani művének kezdő fejezetében, csakúgy, mint a többiben, számos virágnévvel találkozunk, s mindegyikhez – összekötve költőkkel, írókkal – kis anekdotaszerűség kapcsolódik. Fazekas Mihály például a kökörcsinről, Csokonai a liliomról, rózsáról, tulipánról áradozik. NIP idézi a rózsák édenétől elbódult Petőfit is: „A világ az isten kertje; / Gyom és virág vagytok ti benne, / Emberek!” Elmerülhetünk Berzsenyi sógornője, Dukai Takách Judit és Batsányi felesége, Baumberg Gabriella virágos versvilágában. S ha ezzel nem érnénk be a gyönyörködtető irodalmi sétát, Tompa Mihály, Kisfaludy Sándor, Simon István, Keresztury Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Bertók László „kertöröme” is a képzeletbeli „panoptikumba” kerül. De ott találjuk Utassy Józsefet, Kerék Imrét is.

A szerző leprésel jó néhány növényt, virágot, mintegy jellemzést ad róluk: „az ökörfarkkóró rikító sárga virágai mint mécsesek égnek”; a bodzáról írja: „Rossz költők címere, a bodza / kölyökkoromat visszahozza, / a nyarat, mikor fapuskát / faragott bokráról apuskám”. A gyűjteménybe bekerültek Garai Gábor sorai is: „Dáliák, tépett fürtű szép, / szilaj medúzafők, / szín-tárcsák, sárgát nyugtalan / vörösbe sűrítők”.

Elképesztő az az irodalmi, információs bőség, mellyel a költő ebben a kötetében is ámulatba ejti az olvasót. Olykor marginális kitekintések, vonatkozások (Vörösmarty, Kosztolányi, József Attila, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Nagy László), olykor mélyreható elemzések sűrűsödnek a lapokon. Ráadásként kevésbé vagy egyáltalán nem ismert magánéleti viszonyok, alkotói műhelytitkok és összefüggések rebbennek fel a múltból. (Kossuth Lajos a turini száműzetésében „virágokat préselt le, rendszerezett, és segítségükkel is megérteni, átlátni szerette volna mindazt, ami történt, s még történni fog hazájával és személyes életével egyaránt.”; Garay János, a Balatoni kagylók című kötet szerzője a szabadságharc bukása után megvakult; Babits nagyapja Garay iskolatársa volt Szekszárdon.)

A válogatás egyik záró fejezetében Nagy Gáspár korai versének két során meditálhatunk: „…lepréselt levelek albuma / következetességre tanít…” A tapolcai florista kötete Kocsondi Nelli borítójával és Tassy Zsuzsanna rajzával vitathatatlanul a szépség és a tisztaság, a művészet és a műveltség követésére, megőrzésére készteti olvasóit.