Vuk a Veszprémi Petőfi Színházban

Fekete István szívhez szóló történetét Dargay Attila 1981-es, azonos című animációs játékfilmje katapultálta az örökkévalóságba. Most pedig, a Boldogság évadában bemutatta a Veszprémi Petőfi Színház is.

Nem is tehette volna ezt jobbkor, hiszen csúcsra jár a félelemipar. Talán soha nem vártuk ennyire a rajzfilm Szenes Iván írta, Wolf Péter megzenésítette főcímdalát. Utóbbi természetesen felcsendül a mesejátékban, amelyet a színház magas színvonalon tár nézői elé. Az immár a teátrum védjegyévé vált újító kedv és ötletesség jellemzi ezt az előadást is. Madarász János korszerű technikákat alkalmazva valósította meg a hatásos látványtervet, amely egyáltalán nem telepszik rá a színészi játékra. Mindenki brillírozik, legyen szó a kis Vukot alakító Horváth Ábelről és Horváth Mátéról, a felnőtt Vuk bőrébe bújó Kádár Szabolcs Jánosról vagy a Karak szerepét magára öltő Máté P. Gáborról. Az ő mozdulataiban, hanglejtésében ott a féltő szeretet, az életkedv, de – és ez játékának különösen nagy erénye – az esendőség is. Jó, ha kicsi és nagy megérzi, hogy nincs ezen mit szégyellni. Sőt. Több mint valószínű, hogy sokan Karak alakját mostantól a színművésszel azonosítják majd. 

Ott vannak továbbá a zseniális jelmezekbe bújtatott erdő- és tanyalakók, Unka béka és Rá varjú (Taba Dorottya Lucia), a libák (Hirschl Laura és Keller Márton), a kutyák, azaz Vahur (Keresztes Gábor) és a komondor (Vaszkó Bence). No meg Márton, a tarajos (Cservenák Vilmos), valamint feleségei, a két tyúk (Palásthy Bea és Soltis Eleonóra). A trió, majd a megözvegyült duó megjelenése valósággal felrobbantja a nézőteret. Nem lehet nem nevetni rajtuk. (Itt jut eszébe az embernek, hogy milyen furcsa hivatás is a színészé: egyik nap uralkodói jogart vesz a kezébe, vagy éppen gátlástalan, már-már sátáni ideggyógyász aggszüzet játszik el, a másikon kakasként dézsán kukorékol vagy tyúkként tipeg...) Az állati szerepek esetében nagyon fontos mozgások remekbe szabottak. Ül az egész, ahogy kell, ami nagyrészt Varga Tomas, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős rendező szakos hallgatójának érdeme.

Azt, hogy miről szól a Vuk, sokszor elmondták, leírták már. Belemagyarázni semmit nem érdemes. Az előadás sem teszi ezt. Hagyja, hogy a néző azt vigye magával haza, ami akkor és ott a legjobban megérintette. A szülők, nagyszülők közül minden bizonnyal sokakban megmarad majd, amikor a kiszabadított Csele, a rókalány (Szederjesi Teodóra) személyében társra lelt, felnőtté cseperedett Vuk úgy dönt, hogy Karakkal együtt élnek majd tovább szeretetben, közösen küzdve meg az ezernyi veszélyt rejtő, de mégiscsak csodálatos élet kihívásaival. Félelem nélkül, miként a dal is mondja. 

Karak boldog, de a sóhaja kifejezi: jól tudja, hogy az úton csak egy darabig kísérheti el Vukot. Aki azért mégsem lesz egyedül, mert a következő lépés megtételéhez segítségül mindig ott lesz a lelkében, aki hatással volt az életére. Igen, még a Simabőrű (Szeles József) is, aki szintén ott énekel a záróképben. Így teljes a színes kaleidoszkóp.