Édes, olykor fanyar finomságok az idei termésből

Nagyon sok minden van, ami leköti manapság a veszprémiek figyelmét. Ezek között olyasmik is vannak, amik ugyan napjainkban születtek-születnek, viszont hosszú távra meghatározzák nemcsak a város képét, hanem annak hangulatát is. Mint amilyen például a szomorú sorsú egykori gyermekkórház reinkarnációja, az ActiCity, a másik pedig a várban található Foton Audiovizuális Centrum. Szép, jó, örvendetes mindez, Géczi János viszont mindkét esetben lát még némi korrigálandót. Ha pedig már a várban vagyunk: a város fontos jelképévé vált Szent Imre-szobor áthelyezése is alaposan felkavarta a kedélyeket. Borítékolható, hogy Huber Lilla Mária írása is vitát indít el. Azután ott van a Szent Mihály-főszékesegyház ugyancsak komoly hullámokat vető, pró és kontra érvek cunamiját elindító felújítása, amely természetesen az üvegablakokat is érintette. Perlaki Claudia ez utóbbiakkal foglalkozik tanulmányában.

Szerencsére a főszékesegyház új, fantasztikus orgonájának már talán mindenki egyöntetűen örül, mivel a zene dimenziójába lépve – ha csak egy időre is – elcsendesednek a viharok. Bőven megtapasztalhatták ezt a X. Veszprémi Régi Zenei Napok, a IX. Auer Fesztivál vagy éppen Valeriy Sokolov és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertjének látogatói. Nem is szólva azokról a szerencsésekről, akik részesei lehettek Händel Messiásának vászolyi és bakonybéli, nemzetközi összefogásban megvalósult euforikus előadásain. 

A lapbemutatón Mórocz Anikó felidézte a csodát, amelynek a forrása továbbra is ott bugyog Dörgicsén, Veszprémben és Münchenben, miként az lapból kiderül. Hatalmas bőségtálról válogathattak a könnyűzenét (is) kedvelők: az idén megnyílt Gyárkertben nyáron egymás kezébe adták a jelképes kilincset a legnagyobb nemzetközi pop- és rockikonok, de azért ősz elejére is jutott nézni-, hallani - és elgondolkodnivaló a Balkan: Most fesztivál főattrakciója, a Manu Chao-koncert kapcsán.

Apropó, Balkán: az EKF egyik nagy hozadéka, hogy az izgalmas Balkán felé is kinyílt és remélhetőleg nyitva is marad a horizont. Ebben múlhatatlan érdemeket szereztek a javarészt a ’90-es évek elején a háború elől idemenekült délvidéki költők, írók és más értelmiségiek, akik Veszprémben adták ki Új Symposion című, a legmagasabb szellemi színvonalat képviselő folyóiratukat. Ez utóbbiról is szó esik a Sédben.

A lapszámbemutatóra a Dubniczay-palotában, a Várgalériában most, október 15-ig nyitva tartó Bojtor 90 kiállítás egyik termében került sor. A Mátraverebélyen született Bojtor Károly (1933-1999) élete utolsó húsz esztendejét töltötte Veszprémben, kiteljesítve páratlanul gazdag életművét. A tárlatra Herth Viktória kurátor a festőművész mind ez idáig nem, vagy így, együtt nem látható alkotásait gyűjtötte össze. Ezek közé tartozik az Ikarosz-sorozat, amelynek felemelő, megrendítő üzenete garantáltan ott kavarog majd mindenki fejében, amint lefelé ballag a Várból.

Nívósak, egyszersmind élvezetesek, olvasmányosak lévén, a Séd képzőművészeti tárgyú írásaiból igen nehéz kiemelni bármit is. Ha mégis kell valamit, az legyen Tóth Károly kritikája a veszprémi Egry József életmű-kiállításról. De ismételten: a többi is kihagyhatatlan a művészetbarátok számára. Mint ahogyan a folyóirat egésze, az első betűtől az utolsóig.

A Sédhez a többek között a Művészetek Háza kiállítóhelyen juthatnak hozzá az érdeklődők, de az elektronikusan is elérhető az Országos Széchenyi Könyvtár Elektronikus Periodika Adatbázis Archívumában (https://epa.oszk.hu). Magas kultúra, amelynek értéke felbecsülhetetlen. Ezért nincs is ára.