Bemutatkozik a Hotel Menthol – Csodálatos, fényes, hangos és pörgős álomutazás a színpadon

Fenyő Miklós és Novai Gábor nagy sikerű, sajátosan magyar életérzést sugárzó rock and roll dalaihoz Böhm György és Korcsmáros György írt szellemes librettót. Ez a derűs álomjáték lehetőséget ad a képzettársításra, a világirodalmi analógiák felidézésére. Akár más klasszikusok szórakoztató motívumai is eszünkbe juthatnak a rock and roll színes világában, a Hotel Mentholban, miközben élvezzük az álom­utazást hőseinkkel.

Az álomutazást a Hotel Menthol esetében szó szerint kell érteni, az álom logikátlansága ugyanis beleférkőzött a színdarabba. Viszont ez nem véletlen! Mike (Egyed Brigitta), az egyik főszereplő, aki vezeti ezt a csodálatos, fényes, hangos és pörgős utazást a színpadon, az egyik állomáson rámutat az álommotívum lényegére: nem kell mindent érteni. Ez így is van, nem is értünk mindent, de a nagyszabású előadáson (ahol ténylegesen tömegek mozognak, énekelnek, táncolnak egyszerre a színpadon) a hangulat az, ami átsegít bennünket a kérdőjeleken. Ahogyan a hétköznapi emberek álmában ugrálunk a helyszínek és a szereplők között, ezt a hatást szofisztikáltabb módszerekkel az előadásban is megtapasztalhatjuk.

Az álommotívum mellett az utazásnarratíva az, amely történetté egészíti ki a retró dalok összességét. Az utazástörténet fogalma az eposzok világából lehet ismerős, amikor a hős útnak indul és fizikai győzelmeket arat, hogy elérje a végső kiteljesedést. Később már a fizikai győzelmek erkölcsivé nemesednek, és a végső kiteljesedés is inkább lelki, mint kincsben mérhető, vagy a nő szerelme. Kicsit ezt érezheti a néző is a Hotel Mentholt nézve, hiszen a történet folyamán kialakuló találkozásokban mindig olyan emberek csatlakoznak, akiknek nem jó az életük, nincsenek megelégedve önmagukkal vagy a társas kapcsolataikkal. A darab két főszereplője, Frufru (Simonyai Lujza) és Zsilett (Soós Máté Bátor), a testvérpár ennek az ékes példája. Zsilett a szerelmet keresi, Frufru pedig önmagát. Soós Máté Gábor lubickolt a főszerepben, őt nézve az az érzésünk támad, mintha a fiatal John Travoltát látnánk és hallanánk. Simonyai Lujzát a Csinibaba óta nem láttuk főszerepben, ha az emlékeim nem csalnak. A mindössze tizennyolc éves fiatal tehetség jól helytáll ebben a nagyon nehéz darabban és ebben a kiemelkedően nehéz szerepben.

Létezik az a fajta színészi kisugárzás, ami olyan magával ragadó, hogy óvatosan kell adagolni, mert képes mindenki mást lemosni a színpadról. Pontosan ez volt érezhető akkor, amikor Kárpáti Barbara Klipsz szerepében végigsétált a színpadon. Vagy amikor Szelle Dávid Egri Zsófiával együtt leopárdos ruhában megérkezett a darabba – hogy ők kiket alakítanak, az meglepetés.

Sokaknak eszébe jut, így fontos kitérni erre is: aki nem szereti a retró dalokat, nem most fogja megszeretni őket. Szerencsére a színdarabnak nem ez a funkciója. Hiába musical a műfaji megnevezés, a dalok csupán kísérői a történéseknek. Ha minden alkalommal befogjuk a fülünket, amikor megszólal egy dal, akkor is élvezetes, kacagtató előadást láthatunk. Ellenben nem érdemes befogni a fülünket egy percig sem, hiszen a Pannon Várszínház megtette azt, ami miatt talán a legnagyobb tiszteletet érdemli: átadta a színpadot a fiatal tehetségeknek. Szerencsére ők éltek a lehetőséggel, így olyan aranytorkú énekeseket hallhatunk, mint a már említett Simonyai Lujza, Soós Máté Bátor, Szél Noémi, Magashegyi Nóra, a „régi” színészekről nem is beszélve. Tegyük hozzá, Egyed Brigitta olyan vicces ebben a darabban, annyira mélyről, ösztönösen és zsigerileg vicces, hogy egyáltalán nem tűnik az ő vezetésével hosszúnak az elő­adás két és fél órája.

A kulcsmondat talán ez: egy Hotel Menthol eljátszásakor nagyon látszik, ha valaki nem élvezi, amit csinál a színpadon. Szerencsére a Pannon Várszínház minden színészén az örömet láthattuk, így nagy valószínűséggel ez a jókedv hamar át fog ragadni a nézőkre is.