Több mint három évtizede van a pályán a Veszprémben született operettprimadonna

- Veszprémben született, itt nevelkedett. Hogyan emlékszik vissza a városra? Mi köti ma is ide?

- Veszprémet ma is az otthonomnak tekintem. Itt él az édesanyám, ezért is gyakran visszajárok szülővárosomba. Jó volt itt felnőni. Olyan családba születtem, nevelkedtem, ahol természetes volt a zenei, a kulturális közeg, az így szerezhető élmények és átadásuk. Nagymamám és édesanyám is tanult énekelni, nagybátyám, Simon Géza színész pedig ifjúként Csererdőn színjátszócsoportban játszott. Jó látni, hogy a veszprémi Ének-Zenei Általános Iskola, ahova jártam, megszépült, a színház a gondját viseli. Nosztalgiával gondolok vissza rá. Nyolc évig oda tartoztam, annyit adott, hogy azt mondhatom: megalapozta egész életemet. Az is jelentősen befolyásolta, hogy már általános iskolás koromban szerepelhettem egy mesedarabban, a Petőfi-színházban. Ez volt az első színpadra lépésem. Gyakran magamban szeretettel idézem fel azokat az éveket, most is erőt tudok meríteni belőle. Gimnáziumba Pápára kerültem. A színházba pedig pár éve visszahívnak fellépőnek a Rátonyi operettfesztiválra. Nagyon jó érzés, hogy gondolnak rám, ahogy az is, hogy szülővárosom közönsége előtt énekelhetek.

- Ilyen előzmények után természetes, magától értetődő volt a pályaválasztása?

- Énekelni, zongorázni is tanultam diákként, és néptáncolni is jártam. De nem csak énekelni szerettem, hanem a tudásom továbbadásának gondolata is mindig foglalkoztatott. Édesanyám pedig azzal segítette pályaválasztásomat, hogy azt javasolta, a művészi munkám mellett más szakmám is legyen, ezért óvónőképzőbe jártam.

- A színpad, az énekesi pálya mit adott az eltelt évtizedek alatt?

- Érdekes, hogy azzal a színművészi tudással, azzal az adni vágyással, amivel a közönség elé állunk, annak a többszörösét kapjuk vissza, többek közt szeretet, taps formájában. Csak úgy tudtam elképzelni az életemet, hogy énekelek, és most már úgy vélem, az említettek miatt lett igazán teljes. A klasszikus zene része a mindennapjaimnak, hiszen operakoncerteken, dalesteken is felléptem, de az operett műfaját szívhez szólóbbnak érzem.

- Az a vágya is teljesült, hogy továbbadhatja tudását.

- Tizenkilenc éve tanítok az érdi Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolában, megszereztem a művésztanár diplomát. A mai helyzetben, amikor a koronavírusjárvány miatt egy ideje nincsenek színházi előadások, fellépések, szerencsésnek is mondhatom magam emiatt. Összeteszem a két kezem, hogy eleve így adódott, mert van munkám, van rendszeres bevételem. Különben miből élnék most meg? De a lelkemnek is fontos a tanítás. Szeretek a fiatalokkal foglalkozni, mondhatni gyengém a tehetségek formálása, az utánpótlás nevelése. Óriási lehetőség és öröm ez. Harminckét éve vagyok a művészi pályán, itthon és külföldön sokat szerepeltem színházakban, koncerttermekben Japántól Amerikáig, és az így szerzett tapasztalatokat nagy öröm továbbadni.

- Mi az, amit leginkább meg szeretne mutatni tanítványainak?

- Hogy a lelküket tudják átadni, megmutatni az éneklés során, amiért cserébe olyan viszonzást kapnak, hogy örömmámorban élhetik majd meg színpadi létüket. Azt szeretném elérni, hogy erre ráérezzenek! A színpadi jelenlét egy szeretetben lévő lét. Szüksége van rá a nézőtéren ülőknek, a hallgatóságnak is, mert fontos nekik is az ének, a zene, hogy kicsit a föld fölött járhassanak, akárcsak mi a színpadon. Élményt teremthetünk és kaphatunk. A kisugárzás oda-vissza működik. Adnia kell a színésznek, az énekesnek, amit megjátszani nem lehet, de nem is szabad!

- Mik a tervei a közeljövőben?

- Vissza szeretnék menni a színpadra mielőbb, amint lehetséges. Októberben léptem fel utoljára. Hiányzik már a szereplés, a közönség. Számomra ez jó értelemben vett függőség. Az elmúlt hónapokban versek megzenésítésével is foglalkoztam. Szeretném ezt folytatni, bár úgy érzem, nincs elég időm, energiám rá az online tanítás mellett. Szerencsére, április végén hívtak egy felvételre a Duna TV Jó ebédhez szól a nóta című műsorába. Cigányzenekar kíséretében gyönyörű nótákat énekeltem. Ezt a műfajt is nagyon szeretem, feltölti a lelkem.

- Felidézné egy kedves veszprémi emlékét pályájáról?

- Felemel a mindennapokban a gondolat, hogy nyomot hagytam a szívekben, aminek több jele is van. Ez a legjobb, a legfontosabb, amit tehettem, tehetek. A kilencvenes évek elején a Fővárosi Operettszínház primadonnájaként hívtak meg vendégművészként Veszprémbe a Csárdáskirálynő és a Bál a Savoyban című operettek főszerepére. Ezekre az előadásokra a mai napig sokan emlékeznek a városban, s ha itt járok, odajönnek hozzám, hogy ezt elmondják. Jó érzés, hogy szereplésemmel olyan élmény maradt meg bennük, amit ennyi év után is szívesen felidéznek.