Horváth György színész a hivatásáról, pályafutásáról és veszprémi emlékeiről

Most is több darabban játszik, csak éppen üres nézőtér előtt. Az előadást a közönség számítógépen láthatja.

– Képzeljék el, hogy amikor elhangzik egy jó poén, nincs nevetés. Csak csend. Furcsa. A színház élő műfaj. A színpadon játszók és a nézőtéren ülők kölcsönösen hatással vannak egymásra. Egyszerre lélegzünk a minket figyelőkkel. A műfajunk esetlegessége, fő varázsa veszik el. Ebből adódnak a mostani lehetőségeink fő hátrányai. Még rosszabb lenne azonban, ha így sem nyújthatnánk élményt a közönségnek. Ez valamiféle pótlást jelent. Legalább arra jó, hogy ne szokjanak el a színházba járástól, ne felejtsék el a mostani koronavírus-járvány miatt kialakult korlátozások idején, milyen jó beülni a bársonyszékekbe és várni, hogy felgördüljön a függöny.

Hogyan került a világot jelentő deszkák közelébe?

– Tizenkilenc éves koromig semmi közöm nem volt a színházhoz. Az iskola mellett csak sportoltam, még szavalással sem foglalkoztam. Akkoriban viszont három év után szakítottam a barátnőmmel, az első szerelmemmel. Eléggé magam alatt voltam, és egy ismerősöm ajánlotta, hogy menjek el egy színjátszókörbe, ott lehet ismerkedni lányokkal is. Így mondhatni, a nőknek köszönhetem, hogy megismerkedtem a színjátszás világával. Fél év után pedig azt vettem észre, hogy főszerepeket kapok az amatőr csoportunkban. A színművészetire aztán nem vettek fel, viszont a Nemzeti stúdiójába igen. Ott másfél évet töltöttem, majd a veszprémi színházba kerültem.

Idén augusztusban ünnepelheti, hogy negyven éve a színészi pályára lépett. Mire tanította meg ez a szakma, az évtizedek alatt szerzett tapasztalatok?

– Olyan ember legyen színész, aki szeret adni. Hasonlít a szakmánk a pedagógusokéhoz. Élvezzük a tudás átadását, az érzelmek kiváltását. A színész különlegesnek tűnik több ember szemében, mások pedig lebecsülik a foglalkozását, legyintve, hogy „csak játszik”. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy próbálják ki, milyen ez a hivatás. Igen, játszunk az előadások alatt, de aki hiteles szeretne lenni a szerepeiben, annak sokat kell tanulnia a szakmánkról. A lelkem most is ott van a színpadon, amikor kilépek rá. Talán csak annyi változott az évek alatt, hogy fiatalon lelkesebb voltam. Talán túlságosan is. Többet vállaltam, mint kellett volna, ezt ma már jobban meggondolom. A taps pedig máig nagyon jólesik, négy évtized után is. Hiányzik is nagyon, most, hogy üres nézőtér előtt adjuk elő a darabokat.

Többfajta munkát végzett, nemcsak színészként dolgozott. Az így szerzett élmények segítették a szerepek formálásakor?

– Veszprémben tévériporterként, szerkesztőként, műsorvezetőként is dolgoztam. Egy időben fuvaroztam, biztosítási ügynök, sajtóreferens is voltam, és mezőgazdasági területet gondozott a családunk. Ezeket a munkákat nagyrészt a színház mellett végeztem, és sokat adtak ahhoz, hogy a színpadon jobb legyek. Nem ártana, ha minden színész kapna időnként egy-egy év alkotói szabadságot, és megtapasztalhatná, milyen valójában is az élet, mások élete. Elképzelhetem én, hogyan ül le egy kőműves, ha elfárad, és eljátszhatom. Még hiteles alakításnak is gondolhatják. De egész más, ha ezt láttam is, sőt, tudom, hogy milyen érzés, mert magam is csináltam. A mi szakmánkban érdemes sokféle feladatot kipróbálni és közben figyelni magunkat, az érzéseinket, az izmaink reagálását. Komplex szakma a miénk.

Nemrég tévésorozatban is felismerhették a rajongói. A Bátrak földjében alakította Dujmót, a cigányt.

– Alakítottam kisebb szerepeket már a Jóban, rosszban és a Barátok közt című sorozatban is. Jóleső kirándulás ez nekünk, színpadi színészeknek. Más a feladat, más művészi eszközöket használunk, új tapasztalatokat szerzünk. A Bátrak földjének forgatásakor különösen jó stáb jött össze. A jeleneteket, amelyekben szerepeltem, két nap alatt vettük fel. Külső helyszíneken. Ami a sorozatban egy harmincöt másodperces rész, egy látomás volt, amiatt másfél órát térdeltem a Duna iszapjában. De ez is a szakmánkhoz tartozik, nem panaszkodom.

Kérem, említse meg néhány kedvenc színpadi szerepét a korábbiak és a mostaniak közül!

– Sokat felsorolhatnék. Most a Szolnoki Szigligeti Színházban például Csehov Lánykérésében az örömapát, Csomukovot játszhatom. A Régimódi történetben is szerepelek. Általában karakterszerepeket osztanak rám. Annak idején a Veszprémi Petőfi Színházban is jó szerepeket kaptam. A Paraszt dekameronban például a főszerepet alakítottam, én voltam Gyurka.

Huszonöt évig Veszprémben élt, dolgozott. Milyen emlékei vannak erről az időszakról, a városról?

– Több mint tíz éve költöztem el Veszprémből, magánéleti okok miatt. Most is a második otthonomnak tekintem. Hiányzik. A szívem csücske a város. Hazánk egyik legszebb települése, a környékén, a Balaton-felvidéken is gyönyörű helyeket járhattam be. Sokat kirándultam, amikor ott éltem.