Az Amerikába vándorlástól a tréfás tojásdobálásig: Bakonyszücsről készül helytörténeti-néprajzi könyv

A budapesti József Attila Színház társulatának tagja, Holczinger Szandra Bakonyszücsről származik. Szülei és nagymamája most is ott laknak. Már kiskorában gyűjtött itt népdalokat, mondákat. Érdekelte felmenői élete. A veszprémi Lovassy László Gimnázium német nemzetiségi tagozatán tanult, ez idő alatt írta meg a Veszprém Megyei Német Települések Regiszterébe szülőfaluja történetét, népszokásait. Német nemzetiségű révén az ELTE-n germanisztika német nemzetiségi nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát, emellett német nemzetiségi óvodapedagógus végzettsége is van. 2018-ban Koch Valéria-díjjal tüntették ki.

Versenyeztek húsvét hétfőn

- Szívügyem volt mindig a szülőfalum, a bakonyi svábság múltja. Nyelvészeti és néprajzi kutatásokat is végeztem. Hagyományainkról már annyi anyag összegyűlt, amit – úgy gondoltam – érdemes kötetbe foglalni. Ehhez kértem a történeti kutatásokkal foglalkozó Wágenhoffer Gergely segítségét. A könyvben hangsúlyt fektetünk a településtörténet mellett a népdalokra, a nyelvjárásra és az év ünnepeinek szokásaira. Például húsvét hétfő napján a bakonyszücsiek rendre kimentek egy mezőre és tojást dobáltak, gurítottak. Aki a legmagasabbra tudta hajítani, illetve elgurítani, az nyert. Ám a helyiek viccesek voltak, a versenyre odakészített tojások közül nem mindet főzték meg. Közéjük csempésztek pár nyerset is. Aki ezeket dobta magasra, az meglepődhetett, ha a földre esésekor valakit véletlenül eltalált – mondta el Holczinger Szandra és hozzátette: 88 éves nagymamája, Holczinger Gyuláné, Gizi néni az egyik legfőbb forrása. Ő beszélt neki a régiekről és több más ma élő idős embert is megkérdeztek a társszerzőnek választott Gergellyel. Sajnos már egyre kevesebben vannak olyan emberek Bakonyszücsön, akik több emléket fel tudnak idézni.

Különleges kálvária

Holczinger Szandra azt is megemlítette, hogy szülőfaluja különleges kálváriaépületéről is nevezetes. Ilyen típusú nincs másik a környéken. Feltételezések szerint a központi épületrész Szent István korából maradt meg, a külső pedig az Esterházyak idején készült, és ekkor állították fel a stációképeket is. Érdemes megnézni, ellátogatni oda.

Egy szűcsmester költözött először ide

Szakmai együttműködésben készíti a könyvet Szandra Wágenhoffer Gergellyel, aki már több faluról helytörténeti kötetet írt, vagy közreműködött összeállításukban, Bakonypéterdről, Romándról is. Ő családfakutatással kezdett el foglalkozni évekkel ezelőtt, amiből kiderült, hogy ősei kis bakonyi falvakból származnak. Ezért ezeknek a településeknek a múltját is elkezdte felkutatni. Bakonyszücsről elmondta, hogy a jelenleg mintegy háromszáz lelkes településen egykor nyolc-kilencszázan is éltek.

Egy 1736-os írásos feljegyzés arra utal, hogy ekkor kezdődött a faluba a betelepítés. A legenda szerint – aminek lehet valóságalapja – először egy szűcsmester szerzett itt házat, és a környékbeliek, amikor hozzá fordultak, azt mondták: „Megyünk a szűcshöz”. Innen eredhetett a falu neve. Ám e helynek régebbre nyúlik vissza a története, többezer éves leletek is vannak a környéken.

Az is érdekesség, hogy Bakonyszücsről az 1800-as évek végén, még az I. világháború előtt sokan családostól – a most fellelhető információk, adatok szerint legalább mintegy hetvenen – kivándoroltak Amerikába. Azért kerestek a tengerentúlon megélhetést, mert lakhelyükön, a környékén jelentősen megnőtt a népszaporulat, viszont kevés volt a munka. Azt tervezték, hogy ha külföldön több pénzt keresnek, hazajönnek és földet, házat vesznek. Ám aztán később közülük csak kevesen tértek vissza.

Várják az elszármazottak jelentkezését

A köteten dolgozó szerzők szeretnék felvenni a kapcsolatot több olyan emberrel, akik korábban elköltöztek Bakonyszücsről. Szandra és Gergely várják az elszármazottak jelentkezését, akik adatokkal, emlékekkel egészíthetik ki könyvüket.