Akkor és most – Veszprém I.

2020.09.12. 20:00

Vörös csillag a Tűztorony tetején – Az Óváros tér átalakulása 1900-tól napjainkig

Veszprém városának több szempontból is az origóját képezi az Óváros tér. Földrajzi értelemben is, mivel a város szívében fekszik, és szimbolikusan is, mivel a tér ténylegesen a város szíve.

Varga Richárd, veol.hu

Fotó: Fortepan/Nagy Gyula

Évről-évre itt kapnak helyet a leglátogatottabb veszprémi kulturális és gasztronómiai programok. Itt van otthon a Rozé, Rizling és Jazz Napok, és a tér az Utcazene Fesztivál egyik kiemelt helyszíne is. A Szent István napi programok koncertjeit is itt rendezik, valamint hagyományosan itt búcsúztatják a veszprémiek december 31-én az óévet. És még hosszasan sorolhatnánk, miért is fontos helyszín ez a kis tér a helyiek életében.

Az Óváros tér 1933-ban és 2020-ban Fotó: Fortepan/Széman György és Varga Richárd

Az Óváros tér sok-sok átalakításon esett át az elmúlt évszázadban. Természetesen a tér arculatát meghatározó épületek jobbára ugyanúgy megmaradtak, de a közterület funkciója rengeteget változott az idők során. Az 1900-as évek elején még piac volt itt, és a teret éppen ezért Piactérnek hívták. Aztán, ahogy ez az országunkban sokfelé tapasztalható, a hely neve úgy változott, ahogy éppen a politika alakult. A Horthy-korszakban Rákóczi térre, majd a szocializmus évtizedei alatt Vörös Hadsereg térre keresztelték át az Óváros teret. Utóbb említett időszakban tele is tűzdelték a szocializmust dicsőítő elemekkel a területet. Még a Tűztorony is kapott egy vörös csillagot.

A Fortepan archívumának segítségével most mindenki megnézheti, milyen is volt az Óváros tér, amikor még patika működött a sarkon, amikor az egykori Takarékpénztár épületének még más volt a homlokzata, amikor az Adriai Biztosító és a Singer Bádogos feliratokkal találkoztak az itt sétáló emberek, vagy amikor piros nyakkendős úttörők énekének hangja szorult a tér gyönyörű épületei közé.

Íme a fotók:

Az Óváros tér 1900-ban Fotó: Fortepan/Kiss László
Az Óváros tér 1938-ban Fotó: Fortepan/Karabélyos Péter
Az Óváros tér 1940-ben Fotó: Fortepan/Gyöngyi
Az Óváros tér 1957-ben Fotó: Fortepan/Nagy Gyula
Ünnepség az Óváros téren 1963-ban Fotó: Fortepan/Nagy Gyula
Az Óváros tér 1963-ban Fotó: Fortepan/Karabélyos Péter
Az Óváros tér napjainkban Fotó: Pesthy Márton/Napló

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában