Adventről elmélkedtek a Padányi gimnáziumban

Az est házigazdája, Udvarhelyi Olivér, a KÉSZ veszprémi elnöke köszöntötte a hallgatóságot a telt házas díszteremben. Elmondta: szünet nélkül Istent keressük, és próbálunk vele párbeszédet folytatni. S ennek az Isten és ember közötti párbeszédnek évről évre visszatérő és lelket finomító, emberséget gazdagító alkalma, rendkívül szép időszaka az advent.

Szabóné László Lilla lelkész azzal kezdte előadását, hogy sokan gondban vannak azzal, hogy miként szólítsák őt. „Isten gyermekének szeretem magam értelmezni” – mondta a docens, aki a fővárosban és Pápán is tanít. A háromgyermekes édesanya elárulta azt is, hogy a férje építészmérnökként dolgozik.

Elmesélt egy családi történetet a gyermekkorából, amely még Erdélyben történt vele, lévén, Sepsiszentgyörgyön született. Hatéves lehetett, amikor moziban járt a bátyjával szenteste. Ceausescu-rendszer, szegénység, a vajat is jegyre osztották. Ám érezték, hogy az ünnep az valami más, valami nagy különlegesség.

Mentek haza a moziból a bátyjával, bekukucskáltak otthon a szobában a kulcslyukon. Apránként léptek be a csodába, amit reméltek, ami vártak, mert – mint fogalmazott – arra nem lehet rárontani. „Lassan közelítettük az ünnep csodáját. Bekukucskáltam a kulcslyukon, még mindig előttem van a kép: megláttam a felállított karácsonyfa díszletét, amelyen táblás csokoládék lógtak” – emlékezett Szabóné László Lilla arra a régi karácsonyra. A kép beleégett. Abban a rendszerben, Ceausescu uralma alatt nem volt semmilyen csokoládé… Hogy miért voltak táblás csokoládék a fán? A szülők az egész évben külföldről kapott ajándék csokikat tették el, hogy legyen mit a fára akasztani karácsonykor…

„Hogyan lesz a szegénységből gazdagság? Hogyan lesz a hiányból valami nagyon különleges ünnep? Egy olyan ünnep, amit egy gyermek az álmai netovábbjának él meg” – osztotta meg a családi történetet a lelkész.

A rendezvényen közreműködött Haramza László, a Magyar Állami Operaház magánénekese is.