Amiről a Dubniczay-palota mesél: rejtélyek a Vár utca felett és alatt

A veszprémi vár középpontjában, az érseki palotával szemben áll a veszprémi késő barokk építészet egyik legszebb emléke, a Dubniczay-palota. Ez az épület az egykori belső vár sarkánál áll, nem véletlenül ugrik így ki. Ahol az épület déli szárnya van, valójában az volt a belső vár szélső fala. Ez volt itt az utolsó beépítetlen telek, és a püspök utasítására az akkori éneklő kanonok, Dubniczay István építtette saját magának 1751-ben. A „palota” egy kelet–nyugati irányú, az utcától a várfalig tartó telken áll.

– Merre van a vár? – szokták kérdezni tőlem erre járó idegenek, én pedig körbenézek a Szentháromság téren, és azt válaszolom, hogy éppen itt van – meséli nevetve Herth Viktória, a Művészetek Háza Veszprém művészettörténésze. – A mostani várkapu az nem volt várkapu, de ott kezdődött a vár. Sohasem volt olyan klasszikus várkapunk, amit a filmekben látunk, láncokkal és felvonóval.

Nagyítóra sincs szükség, ha rá szeretnénk lelni a régi vár nyomaira. Ha a lábunk elé/alá nézünk a Dubniczay-palota épülete előtt állva, a macskaköveken fehér csíkok rajzolódnak ki – adja magát, a belső várfal vonalaira bukkantunk. – Lentebb haladva a Vár utcán a kiszolgálóépületek voltak, ez annak idején mégiscsak királynéi székhely volt. Ezeken a nyomvonalakon találtak meg régi várfalakat. Itt egy őrbódé lehetett éppen a Dubniczay-palota sarkánál. Látható, a Vár utca éppen nekimegy ennek az épületnek – tette hozzá Herth Viktória.

De ezzel szó szerint és átvitt értelemben is még csak a múlt felszínét kapargattuk meg. Az érdekes részek mindig a föld alatt bújnak meg. A Dubniczay-palota pincerendszerének tetejéről letekintve egyértelműnek látszanak az eredeti épület régi boltívei és a régi pincerendszernek a falai. Erre a részre már a Művészetek Háza téglagyűjteménye került. Ahogy a pincerendszer labirintusában a téglák között haladunk, kézzelfoghatóvá válik a történelem: eredeti várfalrészeket nézegethetünk, simogathatunk, szagolhatunk. Ezek nem elzárt részei az épületnek, bárki megcsodálhatja a múlt monumentalitását nyitvatartási időben.

Ami mindenkit foglalkoztat városon innen és túl, hogy igaznak bizonyulnak-e a helyi pletykák, miszerint a pincerendszer a Vár utca alatt végigfut, létezik e a híres/hírhedt menekülési útvonal? A nemleges válasz, bár csalódottságra adhat okot, de a magyarázat meglehetősen logikus: – Tudomásom szerint nem igaz ez a legenda. Főleg nem, mert itt régen nagyon sok kis épület volt, amit aztán a 18. században tisztítottak le, és alakították ki a most Szentháromság térként ismert területet. Itt különböző korokban, több száz év alatt különböző megjelenésű épületek voltak, nem egy összefüggő nagy rendszer.

A Dubniczay-palota előtt és alatt járva, habár rengeteg információ és történet hangzott el, még a felét sem láttuk, hallottuk az érdekességeknek. Az épületbe érve a lépcsőn felfelé haladva máris ellentétes irányban haladunk, mint amerre egykor Dubniczay István járt.

– A lépcső, ami most fölvezet, az fordítottan ment, és a barokk teremsorba ért fel. Ha a cselédség oldaláról gondolunk bele, ez nehéz helyzetet szülhetett, így később egy nyitott folyosót építettek lentre és föntre is. Ennek a nyomai az udvarból felfelé tekintve szépen látszanak. Következő lépésként pedig zárttá tették a folyosót, és megjelent a rizalit (az épület homlokzatsíkjából kiemelkedő rész), amit szintén a belső udvarból az épületre tekintve csodálhatunk meg – mondta el Herth Viktória.

Az első mondatokban idézőjelbe került a palota megnevezése, ez nem véletlen. Hivatalosan nem lehet palotának nevezni, mert kanonoknak nem lehetett palotája, csak háza. Tehát helyesen, az egyházi hierarchiát figyelembe véve, ez Dubniczay-ház. A veszprémi köznyelvet viszont nem lehet rabigába dönteni, így a Dubniczay-palota név megmaradt, így lehet Veszprém városának rögtön két palotája is egymással szemben.HV