A tehetség érzékeny holmi – Mácsai Pált a Dubniczay-palotában kérdezték

Mácsai Pál a VESZT részeként megszervezett eseményen az Örkény István Színházról, annak a Madách Színházból történő kiválásáról, valamint a jelenlegi budapesti színházak megítéléséről, helyzetéről is beszélt. Elmondta, a Madách Színház egykori gyökereihez méltó módon minőségi, musicaleket bemutató zenecsarnok, mely tevékenységét azonban igen magas színvonalon űzi. A Vígszínház vitézül állja a sarat a konvencionalizálódással szemben, és bár színészként a Nemzeti Színházban kezdte pályáját, s játszani, rendezni ma is visszatérne, igazgatni semmiképpen nem szeretné. Mint mondja, ennek fő oka, hogy ennek az intézménynek számos kötelessége van.

– Szerintem akkor kell színdarabokat bemutatni, mikor mondanivalónk van vele. Értem és elfogadom azonban, hogy vannak darabok, melyeket nem csak ebben az esetben kell bemutatni, azonban engem épp az mozgat a színházban, hogy ha valami olyasmivel foglalkozhatok, ami igazán lázba hoz. A Nemzetinek azonban sajátos funkciója miatt időnként kötelességei vannak. Olyan gondolkodásmódra kényszerül, hogy bizonyos kultrhistóriai értékek lobogtatását magára vállalja, akkor is, ha azok a környezet aktuális hatásai miatt inkább süllyedni szeretnének. A darabok mögött tisztesség és komolyan vett kulturális küldetéstudat áll, és ez már nem kevés, de általában hiányzik belőlük az igazi művészi invenció. Jó előadás így születhet ugyan, azonban olyan, amiért igazán érdemes ezt csinálni, arra már kevesebb az esély.

Mácsai Pál elmondta, az évek során az Örkény István Színház élén beletanult a színházigazgatásba. Úgy véli, névadójuk munkásságának XX. századi groteszk tónusa fedésben van azzal, amit ma csinálnak.

- Molnár Ferenc is megérdemelné, hogy színházat nevezzenek el róla. Isten áldotta tehetség volt, ezt látni a Pál utcai fiúkban is, ahol a fiúk más-más magyar nyelven szólalnak meg, mert az egyik a IX. kerületnek ebből a sarkából jön, a másik meg abból a sarkából. Viszont öregkorára elvesztette a tehetségét. A tehetség ugyanis egy érzékeny holmi, képes elveszni. Ez történt Molnárral is. Örkénynél ez épp fordítva volt: messziről indult, és ötven körül érte el a saját tehetségét – mondta el Mácsai, kiemleve, bár két egészen eltérő alkotói és életpályáról beszélhetünk, a groteszk, a színházi szaktudás, sőt, a mesebeli fordulatok is összekötik a két alkotót.