Új kötettel jelentkezett Petrőczi Éva

Hogyan is tituláljam a szerzőt, aki négy gyermek édesanyja és hat kislány nagymamája? Könyvében írja: „…nem szeretem a költészet, a költő szót. Mesterkéltnek, művinek, valamiképpen hamisnak és minden spontaneitástól, lélegzetvétel-könnyedségűtől távolinak, idegennek érzem.” Így aztán a régi barátság jogán a továbbiakban Évának szólítom a szerzőt. A kötet címe is egyfajta közvetlenséget fejez ki. Tartalma gazdag és változatos. Szabó András irodalomtörténész előszavából megtudjuk, hogy publicisztikákkal, „novelettákkal”, önvallomásokkal és kisportrékkal találkozunk a Katica-Könyv-Műhely gondozásában megjelent műben.

Az első írás 2007-es keltezésű, és egy pohárszék dicséretét meséli el, a 2017-es, Gombamese című zárótörténet pedig egy gombát formázó Zsolnay-ülőgarnitúra emléke. Pécsről, Éva szülővárosából indulunk, és oda térünk vissza. Tíz esztendő termése sűrűsödik a lapokon, ám a kitágított idő évtizedeket fog át. Betekinthetünk Éva magánlegendáriumába, Pécsről startolva utazást tehetünk Európa különböző tájaira, városaiba. Élményei olykor versben is megfogalmazódnak. A múlt és a jelen íve feszül a történetekben, amelyek szikrázó műveltségét (a szerző civilben: habilitált doktor), páratlan szókincsét és nyelvi leleményeit közvetítik. Az indukció és a dedukció módszerével él írásaiban; konkrét tapasztalatokból von le általános következtetéseket, vagy éppen ezekből szűri le összegzését, ítéletét. S közben a nyomaték kedvéért s a tisztánlátás érdekében bibliai idézetekhez fordul. Hite, vallása minduntalan áthatja történeteit anélkül, hogy vallásos írásai a hittől távolabb élők számára idegenek volnának.

Írásművészetét, alkotói habitusát folyamatosan lüktető ihletettség jellemzi. Időnként könnyekhez közeli állapotban fakadnak ki belőle az emlékek, mégsem szentimentális, nem is érzelgős, csak a szokottnál gazdagabb érzelemvilágú. Éva a hétköznapok és ünnepnapok apró, észrevehetetlen jelenségeit, rezdüléseit lírai magasságokba emeli, nemcsak verseiben, de prózájában is. S teszi ezt sallangok és pátosz nélkül, „kóros őszinteséggel”. Olykor persze csapong (ezt be is vallja), ide-oda kanyarodik egy-egy történetben, ezek így válnak delta-torkolatszerűvé, számos ismeretet, kultúrtörténeti kuriózumot hordozva és mutatva fel. Például ilyen a Pápa városát érintő, nagyon érdekes kitérő. Friedrich Schiller Ének a harangról című verse apropóján kiderül, hogy a költő lovassági kapitány unokája 14 évet szolgált Magyarországon, és ebből pár évet Pápán. A szerző töprengései, gondolatfutamai szerteágazóak, hasonlatok és összevetések szövik át az epizódokat. Ezek azonban nem kuszák és nem fárasztóak.

Empátiája kimeríthetetlen. Az „évamesék” bájukkal valósággal fogva tartják az olvasót. Lázár Ervint, az immár klasszikus írót, a „szavakkal varázsló férfitündért”, közeli barátját megható portréban örökíti meg. Martin Luther, Szenczi Molnár Albert, a Nobel-díjra jelölt walesi lelkész-költő, R. S. Thomas, Arany János és Móra Ferenc alakja – aki az újságíróságot hozzá hasonlóan büszkén vállaló szépíró volt – sem marad árnyékban. Éva bravúros, kritikus röntgenképet exponál a 2015-ös ünnepi könyvhétről, és egy norvég írónő regénye kapcsán helyzetjelentést kapunk ajándékozási szokásaink homályosabbik oldaláról. Terjedelmes esszében, versekkel körítve elevenedik meg új könyvében a gyerekként átélt 1956-os forradalom is.

A legfrissebb kötet „kegyelmi állapotban” született miniatűr darabjai nosztalgikus ölelések, lelki kapaszkodások a múltba. A szerző áhítattal regél egy összeszerelt, az emberi jócselekedetet szimbolizáló pingpongasztalról, nagyapja császárvadász gyűrűjéről, a csúnyácska naspolya fenségességéről, a karácsonyi kalácsról, a Luca-napi búzáról, a húsvéti sonkáról és egy madárijesztő „feltámasztásával” a hűségről; érezzük a petróleumfőző bűzét és a divatjamúlt szappanok illatát, és megismerkedhetünk a női öltözködés kikerülhetetlen dilemmáival.

Petrőczi Éva első könyve 1979-ben jelent meg. A negyvenedik, Ladócsy László illusztrációival, most voltaképpen egy kislány gyermeklelkű felnőtté válásának metamorfózisa. Nemcsak összegzés, hanem eddigi életének kőbe vésett lenyomata. Zárvány az örökkévalóságnak. Igazi adventi-karácsonyi, de ugyanakkor „minden időben” forgatható breviárium.