A titokzatos Seuso-kincsek

A Seuso-kincs edényei koruk művészetének csúcsdarabjai, a legjelentősebb késő római ezüst kincsleletek egyike. A ma ismert együttes tizennégy, többségében a 4. században készült ezüstedényből és az elrejtésükhöz használt nagyméretű rézüstből áll. Nevét az egyik tál feliratán megnevezett tulajdonosáról kapta, aki a Római Birodalom latin és görög kultúrán nevelkedett gazdag elitjéhez tartozott. Nevét más történeti forrás nem őrizte meg, de elképzelhető, hogy a hivatali apparátus tagjaként, vagy a hadsereg tisztjeként császári szolgálatban állt és szenvedélyes vadász lehetett. Családjának vagyonához nemcsak ezüstedények, hanem egy Balaton környékén fekvő nagybirtok és villa is tartozhatott.

Az edények díszítése jól illeszkedik a kor műveltségében gyökerező képi ábrázolási hagyományba. A vadászat, a lakoma, a görög mitológiai történetek ábrázolásait nem csupán díszítésként alkalmazták, hanem annak az életstílusnak, műveltségi eszmény megjelenítésére, mellyel az elit tagjai a felső társadalmi réteghez tartozásukat is kifejezték. A császárok elvárták az ajándékokat, de maguk is bőkezű ajándékozók voltak, Seuso is ajándékként kaphatta a nevét hordozó tálat. A tizennégy ezüstedény össztömege 68,5 kilogramm, saját korukban összesen 2040 solidust érhettek. A 4. században egy solidusból 350 liter búzát, 109 liter bort, egy katonaköpenyt, vagy 88 kilogramm marhahúst lehetett vásárolni.

A Seuso-kincset két, ételek tálalására szolgáló nagyméretű lapos tál, két további tálaló és valószínűleg dísztálként is használt tál, egy mosdáshoz használt mély tál és két hozzá tartozó, geometrikusdíszítésű kancsó, továbbá egy dionüszoszi ábrázolásokkal, egy állatalakokkal és egy görög mitológiai ábrázolással díszített kancsó alkotja. Két vödör, egy illatszeres tégelyek tárolására szolgáló doboz és egy amfora is része az együttesnek. A kincseket a 4. század utolsó évtizedeiben, vagy az 5. század elején rejthették el, feltehetően egy háborús konfliktus elől menekülve. Az ezüstedényeket egy rézüstben helyezték el úgy, hogy a nagy tálakat az üst aljába, lefelé fordítva egymásra, majd a kisebb edényeket a tetejükre fektették. A kincseket Sümegh József polgárdi fiatalember találta meg, akinek „szerencséje” az életébe került, majd az 1980-as években, hamis eredetpapírokkal bukkantak fel a nemzetközi műkincspiacon.

A magyar állam sosem mondott le a Seuso-kincs tulajdonjogáról, s arról, hogy visszaszerezze a páratlan értékű ezüsttárgyakat. Több éven át tartó sikeres tárgyalássorozat eredményeképpen 2014-ben és 2017-ben hazatérhettek a kincslelet jelenleg ismert darabjai. Három évvel ezelőtt 15 millió euró, legutóbb pedig, a még értékesebb darabjai esetében 28 millió euró kompenzációs díj megfizetése fejében. Ez összességében jóval kevesebb, mint az 1990-es évek elején tervezett aukciós kikiáltási ár. Az értékes és különleges anyag, mielőtt méltó helyét elfoglalná a Magyar Nemzeti Múzeumban, látható lesz Zalaegerszegen – itt december 17-ig –, majd Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon és Nyíregyházán.