Berobbant a gombaszezon

3 órája

Őzlábgomba – Óriásiak és százával lepték el a Bakonyt, a legtutibb receptjüket is megszereztük (képgaléria)

Berobbant a gombaszezon, százával lehet most a Magas-Bakonyban szedni óriásiakat is. Az őzlábgomba több példánya ráadásul akkorára megnőtt, hogy alig vagy nem is fér be a kosárba. Viszont az időjárás minden gomba növekedésének kedvezett, mérgező és halálosan mérgező is rengeteg van az erdőkben.

Rimányi Zita

– Végre elkezdődött a gombaszezon, de most aztán igazán berobbant. A több napos esőzés segített ebben, ami két hete volt, de aztán a hűvösebb időben nem bújtak még elő nagy számban. Most viszont a kellemesen enyhébb időjárás és a korábbi csapadék hatására elképesztő mennyiségben jelent meg az őzlábgomba. Tényleg százával lehet találni és sokan szedik is a Bakonyban. A szokásosnál jóval nagyobb méretűekre is rábukkantam, előfordult, hogy nem fértek be a kosaramba, mert ötven-hatvan centiméter átmérőjűre is megnőtt a kalapjuk – mondta el lapunknak Győri Krisztina gombaszakellenőr és azt is hozzátette, hogy a napokban Bakonybélben konferenciát tartottak a gombaszakellenőrök, terepgyakorlattal kiegészítve. Ő is részt vett ezen és három nap alatt a Magas-Bakonyt bejárva összesen 265 különféle gombafajt szedtek össze. Ezek között ehető és mérgező gombák is bőven akadtak, halálosan mérgezőek is. Nem játék a gombaszedés – jegyezte meg Kriszta.

Győri Krisztina gombaszakellenőr – sokakhoz hasonlóan – százával talált 
gombát, sok az őzlábgomba az őszi bakonyi erdőkben
Győri Krisztina gombaszakellenőr – sokakhoz hasonlóan – százával talált őzlábgombát az őszi bakonyi erdőkben
Forrás: Vadgomba – Kisalföld és Bakony

Őzlábgomba – kisokos a szedéshez

Szakértőnk tanácsa szerint az őzlábgombát úgy kell óvatosan szedi, hogy kibillegtetjük a helyéről, aztán kiemeljük tönköstül, elválasztva a gombafonalaktól. Azért, hogy utóbbiak nem száradjanak ki, le kell takarnunk azokat avarral. Az öregebb őzlábgombákat nem is érdemes leszedni, azok gyomorrontást okozhatnak. A hét centi kalapátmérő felettieket javasolt hazavinni. Gyönyörű a kinézete ennek a gombának, kecses a formája, és persze szenzációs az íze.

Őzlábgomba most akkora is könnyen szedhető a Magas-Bakonyban, ami alig vagy nem is fér be a kosárba
Őzlábgomba most akkora is könnyen szedhető a Magas-Bakonyban, ami alig vagy nem is fér be a kosárba
Forrás: Vadgomba – Kisalföld és Bakony

Gombatúrákkal vár a Bakony

Az óriás pöfeteg és vargánya még kicsit várat magára. Egyelőre ezekből kevesebbet látni az erdőkben, de már megjelentek és hamarosan több lehet belőlük. A gombaszedés azonban elővigyázatosságot igényel, fogyasztás előtt a gombavizsgálat elengedhetetlen és azt csak szakellenőr végezheti. Többen vállalják közülük Veszprém vármegyében is a szedett mennyiség átnézését és a piacon is van erre mód. A legjobb, ha a kezdők gombatúrához csatlakoznak, amelynek a végén a szakellenőr átnézi, amit haza akarnak vinni és meg akarnak enni. 

A Vadgomba – Kisalföld és Bakony csoport például október 5-én, szombaton Zirc környékére szervez gombászkodást, aki csatlakozni akar a tagokhoz a mintegy tíz kilométeres távra, annak előzetesen jelentkeznie kell a túrára. 

A vadon termő gombák ízét nem lehet összehasonlítani a termesztettel és minden vadgombának más a zamata – hangsúlyozta a gombaszakellenőr.

Őzlábgomba – feltéttel kerülhet a sütőbe

A gombás ételek receptjei közt változatos elkészítési módokat találhatunk és az elterjedt nézet szerint az őzlábgomba rántva a legjobb. Győri Krisztina gombaszakellenőr ajánlott egy még tutibb elkészítési módot is, szerinte függőséget okoz, annyira finom a végeredmény. Aki kipróbálja, az biztosan így eszi majd a továbbiakban az őzlábgombát – állítja.

Paradicsomos feltéttel, sütőben sütve is mennyei a vadon termő őzlábgomba
Paradicsomos feltéttel, sütőben sütve is mennyei a vadon termő őzlábgomba
Forrás: Vadgomba – Kisalföld és Bakony

Kriszta az őzlábgombát először megtisztítja, de megmosni nem szabad. A lemezeit besózza és sütőpapírral kibélelt tepsibe teszi a méretes kalapokat, a lemezeikkel felfelé. Paradicsomszószt, paradicsomot, sonkát, zöldfűszert, tejfölt, sajtot tesz rájuk, és így süti meg azokat sütőben, körülbelül tíz perc alatt.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában