Közös élmények

3 órája

Ministránsok találkoztak

Első alkalommal hirdette meg a római katolikus egyházközség a belvárosi, az ajkarendeki és a tósokberéndi templomban oltárszolgálatot vállaló hittanosoknak a ministránstalálkozót október 23-án.

Tisler Anna

A helyszín a templom és a közeli parókia kertje volt. Egervári Lászlóné, az egyik szervező kérdésünkre elmondta, a céljuk az volt, hogy a város más templomaiban szentmisére járó, különböző iskolákban tanuló gyerekek ismerjék meg egymást, szerezzenek közös élményeket. A program 10 órakor kezdődött, s a résztvevőket négy csapatra osztották. A templomismereti totó kitöltése után megnézték a különböző ünnepi alkalmakra használt papi ruhákat. Miseruhába öltöztették Ágoston atyát, miközben az öltözet minden darabját megnevezték a gyerekek, majd megtudták, hogy az egyházi ünnepeken használt füstölőbe milyen anyagok kerülnek. 

Vági Károly mutatta be a misén használt ruhákat, mellette Ágoston atya
Fotó: Tisler Anna

Tál Zoltán plébános, aki augusztustól szolgál Ajkán, köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, örül, hogy ennyien eljöttek és jól érzik magukat. A szervezők gulyást főztek bográcsban, a szülők és támogatók süteménnyel, üdítővel járultak hozzá. Ebéd után Reitter István hitoktató kihirdette a csapatok közti eredményt. A gyerekek tapsoltak, amikor megtudták, hogy mindenki első helyezett lett. A jutalmuk édesség volt. A közös játékot követően megtekintették az új harangokat a templomtoronyban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában